RETRO RÁDIÓ

Így hatott a pandémia a diákmunkások lehetőségeire





A fizikai munka helyett adminisztrációs pozíciókra keresik leginkább a fiatalokat – derül ki a profession.hu legújabb felméréséből.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.01.
Vakáció

A pandémia hatása

A világjárvány a diákokat, gyakornoki helyüket kereső egyetemistákat és a frissen végzett pályakezdőket is jelentős kihívások elé állította. A tavaly márciusban kialakult bizonytalanság, a hitelen lezárások, bevételkiesések következtében a szezonális gyakornoki, kifejezetten idényhez igazodó diákmunkák egy időre veszélybe kerültek.

Érthető okokból a vendéglátás nem szárnyalt idén, legalábbis eddig (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A diákmunka más, mint a többi

A diákmunkák általában nem igényelnek magas szintű, specifikus képzettséget, a megbízások határozott időszakra szólnak és jellemzően szezonálisak, hiszen többnyire az iskolai szünetek alatt jut idejük a fiataloknak munkát vállalni.

Szezonalitás

A feladott diákmunka-hirdetések tekintetében 2020-ban több csúcs is volt a profession.hu adatai alapján: áprilisban és júniusban indult meg a friss állások publikálása, ami a nyár közepi csökkenés után folyamatosan emelkedett egészen a tél beköszöntéig. A legnagyobb aktivitás évről évre persze nyár elején tapasztalható, amikor az iskolai vakáció kezdetével felszabadul a diákok ideje.

A leggyakrabban meghirdetett diákállások

Míg 2020-ban a legtöbb diákmunkát a fizikai/segéd/betanított munka, szakmunka, adminisztráció kategóriában adták fel, az idei évre jelentősen változott a sorrend: az adminisztráció vette át a vezetést, miközben a fizikai munka visszaszorult a dobogó második fokára, harmadikként pedig megjelentek a mérnököket kereső hirdetések, amit az értékesítés, utána az IT-programozás követ, és csak hatodik helyen áll a szakmunka.

A legnépszerűbb pozíciók

2020-ban a marketing-, média-, PR-kategória vezette a profession.hu-n a legnépszerűbb diákmunkák rangsorát, amit a vendéglátás, a hotel, az idegenforgalom követett, majd a fizikai, segéd- és betanított munka, végezetül a top ötös lista utolsó két helyére a HR, munkaügy és a szakmunka került. 2021 első negyedévének eredményei azt mutatják, hogy a szakmunka élre tört a diákok által leggyakrabban megpályázott állások között, amit így a második helyre visszaesett marketing, média és PR, majd a HR és munkaügy kategóriák követnek egymás után, negyedikként a pénzügy és könyvelés, végezetül pedig az adminisztráció, asszisztens, irodai munka következik.





Ezeket olvastad már?
Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Elképesztő: grammonként 140 millió dollárba kerül a világ legdrágább anyaga

Elképesztő: grammonként 140 millió dollárba kerül a világ legdrágább anyaga

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás