RETRO RÁDIÓ

Biztonságra gyúrnak a fitnesztermek látogatói





Soha nem volt még ilyen fontos a fertőtlenítés a hazai fitnesztermekben, mint idén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.15.
koronavírus

A koronavírus-járvány harmadik hullámát követően megnyitó edzőtermek közül például az Oxygen Fáy-ban a látogatók többsége – a cég nyári közvélemény-kutatása alapján – az 5-ös skálán 4,84-re értékelte a vállalkozás egészségügyi biztonsággal kapcsolatos törekvéseit. A 3 ezer négyzetméteres komplexum látogatói közül 422-en a helyszínen formáltak véleményt az Oxygen járványmegelőzési törekvéseiről, az e-mailben visszajelzőkkel együtt közel 90 százalék feletti mutatóval ismerve el a cég Covid-politikáját.

Angyalföld legnagyobb fitneszcentrumában a „békeidőkben” 11 ezer fő fordul meg. Covid-járvány ide vagy oda, idén nyáron is arányosan csaknem annyian látogattak el a heti 83 csoportos órát kínáló intézménybe, mint 2019-ben ugyanekkor. A fenti számok a cég tulajdonosa szerint azt üzenik, hogy a koronavírus-járvány idején sem tunyultak el a magyarok, de már más szempontok szerint mozognak, mint korábban. A fogyni és sportolni vágyók körében napjainkra felértékelődött a biztonságos edzőtermi munka jelentősége.

Ha látom, hiszem!

„Még a Covid-vírusnak híre-hamva sem volt, amikor a Fáy utcában található edzőtermünk épült. A fitnesz- és wellnessközpont kezdettől fogva olyan környezetet kínál a vendégeknek, ahol a legkisebb az esélye bármilyen betegség elkapásának” – mondja Tóth Tamás a fitneszterem ügyvezető tulajdonosa, aki egy 10 fős takarító csapat segítségével napi 24 órában gondoskodik arról, hogy ne csak az edzőterem nevében szerepeljen az oxigén.

Takarítás 0-24-ben!

„Nagyon érdekes tendenciákat látunk. Nekünk a Covid után vissza nem térő vendégeink 25 százaléka úgy nyilatkozott, hogy inkább a szabadtéren, másoktól távol kezdi meg az edzést. Ezzel párhuzamosan viszont azt is tapasztaltuk, hogy óriási az érdeklődés az olyan fitnesztermek iránt, amelyek nem csak szavakban, de tettekben is bizonyítják a makulátlan környezetet” – fejtette ki Tóth Tamás, aki a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének alelnöki tisztét is betölti.





Ezeket olvastad már?
Figyelmeztet a szakértő: kibontakozóban van egy újabb, halálos vírusok okozta világméretű járvány

Figyelmeztet a szakértő: kibontakozóban van egy újabb, halálos vírusok okozta világméretű járvány

Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek

Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek

Nincsenek szavak: szexi lánynak hazudta magát a csaló, halálba kergette a 16 éves fiút

Nincsenek szavak: szexi lánynak hazudta magát a csaló, halálba kergette a 16 éves fiút

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás