RETRO RÁDIÓ

Állásinterjú: így legyünk megnyerőek!





A testbeszéd nagyon sokat elárul rólunk, főleg egy szakavatott szemnek. Ha egy állásinterjún megnyerőek szeretnénk lenni, tudatosan figyelnünk kell magunkra és a viselkedésünkre. Ha néhány alapszabályt betartunk, nagy eséllyel meggyőzőek leszünk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.10.
álláskereső

  • Határozott kézfogás
  • Ugye ismerik a „Ne döglött halazz!” felszólítást? Amikor ugyanis éppen hogy csak megfogjuk a másik kezét bemutatkozáskor, az egyrészt idegesítő a másik fél számára, másrészt pedig vagy bizonytalanságot, önbizalomhiányt vagy nagyképűséget sugallhat. Ez persze nem jelenti azt, hogy el kell szorítanunk az interjúztató vérkeringését, főleg ha egy hölgyről van szó. Legyünk határozottak, kedvesek és nézzünk a másik szemébe!

    Fotó: Shutterstock

  • Hogyan mutassa be magát?
  • Gyakran elhangzó kérés egy állásinterjún, hogy mutassa be magát vagy akár az, hogy mondjon magáról három jó tulajdonságot. Itt az arany középút a legjobb megoldás, ne legyünk túl nagyképűek, de túl szerények sem. Mindig arra gondoljon, hogy olyan tulajdonságokra kíváncsiak, amelyek az adott állás szempontjából fontosak, pl. megbízható, kitartó, precíz és nem arra, hogy szereti-e a állatokat.

    Fotó: Shutterstock

  • Ne tegye karba a kezét!
  • A beszélgetés közben karba tett kéz bizonytalanságot jelenthet a másik számára, illetve azt, hogy „zárjuk magunkat”. Ez egyébként energetikaileg sem jó, hiszen az egymásbafonódó kezek nem engedik, hogy az egyenletesen áramoljon. Sokkal jobb, ha a térdünkre tesszük vagy az asztalra, vagy akár finoman gesztikulálunk.

    Fotó: Shutterstock

  • A mosoly ereje
  • Biztosan jó benyomást teszünk, ha mosolygunk arra, akivel beszélünk, ami persze nem egyenlő az erőltetett vigyorral vagy a hahotázással. Olyan munkaerő benyomását kell keltenünk, akivel a legtöbben szívesen ülnének egy közös irodában. Beszéljünk lelkesen, bármi is legyen a kérdés, de ne legyünk harsányak.

    Fotó: Shutterstock

  • Ne bólogassunk!
  • A bólogatás nem jó taktika, mert sokszor olyan benyomást kelthet, mintha unnánk a másikat vagy nem figyelnénk eléggé. Üljünk inkább egyenesen és véggi nézzünk a másik szemébe!

    Fotó: Shutterstock

     





    Ezeket olvastad már?
    Kiderült: ezt a csillagjegyet hatalmas szerencse éri a mai nap

    Kiderült: ezt a csillagjegyet hatalmas szerencse éri a mai nap

    Versenyt fut az idővel az édesanya 2 éves kisfia életéért

    Versenyt fut az idővel az édesanya 2 éves kisfia életéért

    Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

    Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

    Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

    Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás