RETRO RÁDIÓ

Érdekházasság Józsefvárosban, 8 millió forintot örökölt a csaló férj





Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint egy idős asszony betegségét és érzelmeit kihasználva szerezte meg örökségét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.11.06.
VII. kerület

A rendelkezésre álló adatok szerint albérlőként költözött be egy férfi egy VII. kerületi ingatlanba 2018. júniusában. A szobáért cserébe lakásfelújítási munkálatok elvégzését ígérte az akkor 79 éves főbérlőjének. A férfi bókolással, hamis érzelmek kimutatásával közeli kapcsolatot alakított ki a mentális zavarral küzdő idős nővel, akivel végül néhány hónap múlva, 2018. augusztusában sikerült házasságot kötnie.

Az idős asszonyt anyagi megfontolásból vehette el a 47 éves férfi – Forrás: Pixabay

Két hónappal később a férfi rábírta feleségét arra is, hogy az erzsébetvárosi lakását ajándékozza neki. Az idős sértett elhalálozását követően férje az örökségen a nő gyermekével osztozott, így egy vidéki ingatlant, valamint nyolcmillió forintot is örökölt. A fővárosi lakás kapcsán megkötött ajándékozási szerződést pedig – mivel a nő gondnokság alatt állt – később érvénytelennek nyilvánították. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói elfogták a 47 éves férfit, majd egyrendbeli csalás bűntett kísérlete, valamint egyrendbeli csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: „Ne játsszanak az életünkkel, a hazánkkal és a gyermekeink jövőjével!”

Máthé Zsuzsa: „Ne játsszanak az életünkkel, a hazánkkal és a gyermekeink jövőjével!”

Itt a bizonyíték: Karácsony Gergely és Draskovics Tibor miatt bukhatjuk a Budapest-bérletet

Itt a bizonyíték: Karácsony Gergely és Draskovics Tibor miatt bukhatjuk a Budapest-bérletet

Novák Katalin: „A család az nem egy rózsaszín történet, nem egy szirupos valami, amit a reklámokban lát az ember”

Novák Katalin: „A család az nem egy rózsaszín történet, nem egy szirupos valami, amit a reklámokban lát az ember”

Kész káosz lesz a hétvégén Budapesten: mutatjuk a legfontosabb változásokat

Kész káosz lesz a hétvégén Budapesten: mutatjuk a legfontosabb változásokat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás