RETRO RÁDIÓ

Akarsz igazi római kori hajót látni? Gyere a Műegyetemhez! – Fotó!





Ha ma valaki11 órakor kisétál a Műegyetem előtti rakpartra, az egy kicsit átélheti a történelmet: egy életnagyságban újraépített negyedik századi római hajó köt ki ugyanis a budai parton 1700 év után.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.08.15.
XI. kerület Élő történelem

A IV. századi őrhajó a Duna menti római örökséggel rendelkező településeket járja végig. A hajó július 16-án rajtolt Németországból, és 24 fős legénységével a Dunán a Fekete-erdőtől egészen Románia keleti határáig halad végig, összekötve a Duna menti római örökséggel is rendelkező településeket.

A teljes életnagyságban megépített, 24 fős legénységgel hajózó, lusoria típusú őrhajó hossza 18 méter, szélessége 2,8 méter, a súlya pedig hat tonna Fotó: Facebook

A hajó ma a Műegyetem előtt köt ki, a következő állomása Százhalombatta lesz a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tájékoztatása szerint.

A negyedik századi római hajót egy 10 országot tömörítő nemzetközi projekt keretében készítették régészek, hajóácsok, építészek, településtervezők. A cél egyebek mellett az egykori Római Birodalom határvonalán a folyó menti római emlékek kutatása és kortárs hasznosítási lehetőségeinek feltárása Fotó: Facebook.

Programterv

– 9:00 Az őrhajó indulása a Római-partról Fedélzetén Varga Ádám, a tokiói olimpia ezüstérmes (kajak) műegyetemi hallgatója. Az őrhajóhoz Óbudán csatlakoznak a Műegyetemi Evezős Club hajói, kísérőként. – 11:00 A flotta megérkezik a BME úszó kikötőművéhez – 11:00–12:00 A BME Látogatóközpontjának megtekintése a Műegyetem aulájában – 12:00 A BME zászlójának átadása és kitűzése a fedélzeten, indulás Százhalombattára

 





Ezeket olvastad már?
Itt a bizonyíték: Karácsony Gergely és Draskovics Tibor miatt bukhatjuk a Budapest-bérletet

Itt a bizonyíték: Karácsony Gergely és Draskovics Tibor miatt bukhatjuk a Budapest-bérletet

Novák Katalin: „A család az nem egy rózsaszín történet, nem egy szirupos valami, amit a reklámokban lát az ember”

Novák Katalin: „A család az nem egy rózsaszín történet, nem egy szirupos valami, amit a reklámokban lát az ember”

Kész káosz lesz a hétvégén Budapesten: mutatjuk a legfontosabb változásokat

Kész káosz lesz a hétvégén Budapesten: mutatjuk a legfontosabb változásokat

Tegyük mi is szebbé a beteg gyerekek ünnepét, és még egy gyönyörű adventi koszorút is kapunk érte!

Tegyük mi is szebbé a beteg gyerekek ünnepét, és még egy gyönyörű adventi koszorút is kapunk érte!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás