RETRO RÁDIÓ

Csökkent a forgalom, mi lesz az autómegosztó szolgáltatásokkal?





Évről évre egyre népszerűbbé vált az autómegosztó szolgáltatások használata, de a koronavírus alaposan közbeszólt. Nagy kérdés van-e visszaút, miután egyre többen ültek vissza a saját autójukba.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.15.
változó tendencia

Az életünk részévé vált világjárvány sok területen megváltoztatta az életünket. Nincs ez máshogy a közlekedésben sem, hiszen eleve kevesebbet hagyjuk el az otthonunkat, ha pedig tehetjük, a lehető legkevesebb kontaktot vállaljuk eközben. Az autós közlekedést preferálók közül is inkább a saját autós megoldás került újra előtérbe, mikor már arról lehetett hallani, az autómegosztóké a jövő és (hosszú) idővel már nem is kell majd saját kocsival bajlódni, csak beleülünk valamelyik szolgáltató négykerekűjébe és megkíméljük magunkat a karbantartástól és szervizeléstől.

A vírushelyzet persze átírta vagy legalábbis lassította a forgatókönyvet, hiszen bizalmatlanabbak lettünk a láthatatlan veszély miatt. Beülni egy idegen autóba, amit előttünk, ki tudja, ki használt, hirtelen nem lett olyan vonzó a Covid-időszakban. Igaz ez akkor is, ha a szolgáltatók soha ekkora hangsúlyt nem fektettek az autók fertőtlenítésére.

A 2020-as Continental Mobilitási Tanulmányból kiderül, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban az emberek jobbára hűségesek maradnak a hagyományos mobilitási koncepciókhoz: a járművek megosztása, vagy a spontán fuvarhívás formájában történő közösségi közlekedés ebben a négy országban szinte semmilyen szerepet sem játszik. Kínában ezzel szemben tízből egy ember vesz igénybe ilyen szolgáltatást. Noha a személyes mobilitás népszerűsége növekedőben van, a kereskedelmi telekocsi szolgáltatások iránti kereslet Franciaországban, az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban enyhe válságon megy keresztül. Franciaországban és Japánban a lakosság csak egy kis része (6 és 7 százalék) támaszkodik ezekre a szolgáltatásokra. A személygépkocsival történő utazásra való áttérés szükségessége különösen Kínában érzékelhető, ahol a megkérdezettek 21 százaléka használ a világjárvány miatt igény szerinti megoldásokat. A szolgáltatások iránt mutatott magasabb hajlandóság Kínában annak is köszönhető, hogy a sűrűn lakott városi régiókban többen töltötték ki az online felmérést, és az említett megoldások ezeken a területeken könnyebben elérhetők.

A vírus terjedésének megállítását célzó intézkedések átmenetileg nagymértékben csökkentették a közlekedést az összes vizsgált országban, mivel a lakosságoknak szigorú lezárásokkal kellett szembenézniük. Ugyanakkor sok ember viselkedése megváltozott, amit még a korlátozások enyhítése után is megtartottak, azzal együtt, hogy a mobilitás lassan visszatér a megszokott formájába.

Győzelemre áll a saját autó

Noha a különféle utazásmegosztó koncepciók az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak, különösen a nagyvárosokban, a privát közlekedés szilárdan berögzült az emberek nagy többségének mindennapi életébe, és valószínűleg még sokáig ott is fog maradni, főleg azokon a vidéki területeken, ahol a háztartások jellemzően rendelkeznek saját gépkocsival. A válaszadók, akik azt jelölték meg, hogy nincs saját autójuk, elsősorban ezt a költségekkel magyarázták, míg mások szerint nincs rá szükségük.

Naponta használjuk

Mindezek ellenére a legtöbb ember számára az autó részese a mindennapi közlekedésnek. Az amerikaiak 33 százaléka legalább egyszer használja a járművet egy héten, míg 57 százalék azt jelentette ki, hogy minden, vagy szinte minden nap autózik. Náluk csak a franciák ülnek be gyakrabban az autójukba, mivel ezt a választ 59 százalékuk jelölte meg. A Németországban megkérdezettek 53 százaléka válaszolta azt, hogy napi, vagy szinte napi szinten használják autójukat, és 30 százalék vezet minimum egyszer egy héten. A helyzet hasonló Franciaországban, az Egyesült Államokban és Kínában is. Mindössze Japánban jellemző a ritkább autóhasználat, ahol a válaszadók 34 százaléka közlekedik autóval minden, vagy majdnem minden nap.

Hazai autómegosztó lehetőségek





Ezeket olvastad már?
,,Visszaforgatnám az idő kerekét" - megtörten vallott a két ember halálát okozó fiatal

,,Visszaforgatnám az idő kerekét" - megtörten vallott a két ember halálát okozó fiatal

Magyarországon rakták össze a Porsche ikonikus darabját

Magyarországon rakták össze a Porsche ikonikus darabját

Gyermeke is vele volt! Forgalommal szemben hajtott fel az M6-osra egy nő - Videó

Gyermeke is vele volt! Forgalommal szemben hajtott fel az M6-osra egy nő - Videó

Hercegnőképzőben jártunk, ezeket kellett teljesíteniük a kislányoknak - videó!

Hercegnőképzőben jártunk, ezeket kellett teljesíteniük a kislányoknak - videó!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás