RETRO RÁDIÓ

Testével védte sikoltozó szerelmét a zuglói késelőtől, kilenc késszúrást kapott a testébe





Hátborzongató részletek derültek ki a féltékenységből elkövetett gyilkossági kísérletről.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.23.
XIV. kerület bosszú

Halálra szurkálta volna válófélben lévő feleségét a 44 éves L. Attila. A sikoltozó asszonyt új párja a testével védte, a támadót pedig a hős apósa szerelte le – írja a Bors.

Nem bírta elviselni, hogy expartnere más mellett találta meg a boldogságot, így kést ragadott, és meglátogatta a zuglói kertváros békés utcáját Attila, hogy elégtételt vegyen feleségén.

A bosszú vezérelte a féltékeny férjet

Először csak sikoltozást hallottunk, furcsa volt, mert ez nagyon nyugodt környék” – mesélte a lapnak egy helyi lakos. „A család közel másfél éve költözhetett ide, de sosem voltak hangosak, semmi gond nem volt velük, ezért is furcsálltuk, hogy balhé van” – nyilatkozta az újságnak.

Elárulták, az asszony és családja a válás elindítása után költöztek ide. Szánt szándékkal, szinte menekültek az agresszív férj elől. Azonban a feldühödött férfi bosszúja utolérte őket. A férfi, amint megérkezett a házhoz, egyből nekiesett expartnerének.

Először a nőnek ment neki, csöngetés után már a kapujuk előtt megtámadta. Az utcán akarta megszúrni, azonban a párja hősiesen elé ugrott” – mesélték el a tragédia részleteit a szomszédok. A nő félelmet nem ismerő új szerelmét kilencszer sebesítette meg késével Attila.

Ezzel a fegyverrel támadott a férfi (Fotó: Bors)

Az apa mentette meg a lányát

A sikoltozásra rohantak oda a többiek, akkor már az asszony is dulakodott a férjével, ki akarta csavarni a kést a kezéből, hogy védje a szerelmét, ahogy hallottuk, ekkor a férfi még őt is megvágta” – tette hozzá az egyik szemtanú. A féltékeny férj még az expartnerét is képes lett volna megsebesíteni késével, azonban a felmentő sereg szerencsére időben érkezett meg. A nő édesapja kirohant a házból a sikoltozás hangjára, és nem tétovázott, egyből rávetette magát az eszét vesztett férfira.

Attila késsel indult felesége új lakóhelyére (Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay)

A szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia

A zuglói késelő megijedt a hirtelen érkezett apósától és autóba szállt, elmenekült a helyszínről.

Az a férfi ölni jött, nem volt kétségünk felőle, nem kizárt, hogy a feleségével és az új barátjával is végzett volna. Ki tudja, mi történt volna, ha az após nem avatkozik közbe” – szögezték le a megijedt szomszédok.

A feleség hősies partnere jelenleg kórházban fekszik, az állapota stabil. Szerencsére megúszta a halálos sérülést.

Attilát pedig emberölés bűntett kísérlete megalapozott gyanújával hallgatták ki – írta a Police.hu.





Ezeket olvastad már?
Rejtélyes robbanás Angyalföldön - Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Rejtélyes robbanás Angyalföldön - Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás