RETRO RÁDIÓ

„Négy hónapot ér egy gyerek élete?” – dühösek a veronai buszbaleset áldozatainak rokonai





Alig ért véget tegnap délelőtt Velencében a veronai busztragédia sofőre elleni per másodfokú tárgyalása, a hozzátartozóknak sietniük kellett vissza Budapestre, mert ma egy másik büntetőeljárás vette kezdetét, amelyben érintettek. Míg a sofőr vélhetően az idei karácsonyt is szerettei körében tölti, addig az áldozatok családjainál örökre üres lesz egy hely az asztal mellett.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.27.
ű ítélet áldozatok fenyegetés tárgyalás Veronai busztragédia

Kitört a botrány a tárgyalóteremben

Olaszországban tegnap délelőtt fél tízkor kezdődött a veronai busztragédiában első fokon 12 év szabadságvesztésre ítélt Varga János buszsofőr elleni per másodfokú tárgyalása. A vádlott büntetését végül 6 évre mérsékelték, ami miatt kitört a felháborodás a tárgyalóteremben. Szendrei Endre – aki unokahúgát vesztette el a balesetben – szerint mindez nem nevezhető ítéletnek, amit ráadásul nem is a bíróság hozott, hanem előzetes egyeztetés követően a vád alkut ajánlott, amely hat év börtönt tartalmazott.

Szendrei Endre – Fotó: Metropol/Markovics Gábor

Tehát Szendrei Endre szerint nem bírósági ítélet, hanem megegyezés született Varga János ügyében. Szendrei Endre úgy érzi, az ítéletet le kell fordítani a számok nyelvére, és máris minden világossá válik, hiszen 17 áldozat után hat év azt jelenti, hogy minden emberélet három hónapot ért. Azzal folytatja, feltehetően Varga János jó esetben, talán ha négy évet ül majd börtönben. Ráadásul a sofőr beteg ember, aki ezzel pontosan tisztában volt, mégis volánhoz ült, és kockáztatta a mögötte ülők életét.

Ez nem gondatlanság, hanem tudatos cselekvés Szendrei szerint. Mint kiderült, a tegnapi velencei ítélethirdetésnél elszabadultak az indulatok: a hozzátartozók egy része zokogott, többen dühösen verték az asztalt, mások erősen felemelték a hangjukat. Akárhonnét nézzük, kést döftek beléjük! – mondja Szendrei Endre. Szerinte ezek az emberek 2017. január 20-án életfogytiglani ítéletet kaptak. Senki és soha semmilyen körülmény nem tudja szenvedésüket egyetlen perccel sem rövidebbé tenni vagy enyhíteni. Ezek az emberek nem tudnak elfogadni egy ilyen ítéletet, hiszen mindennap egy életfogytiglani ítélet súlyát cipelik. Sőt, a jog még ad kibúvót is: ha Varga János azt fogja kérni, hogy a büntetését Magyarországon tölthesse le, akkor elindul egy újabb jogi procedúra, aminek következtében megjósolható, hogy a következő karácsonyát is a szerettei körében fogja tölteni.

Fotó: AFP

Bíróság előtt a névtelen gyalázkodó

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ma kezdődik annak a férfinak (M. F.) a pere, aki a katasztrófa után kegyeletsértő és rasszista üzeneteket küldött a veronai buszbaleset áldozatai hozzátartozóinak és ismerőseinek a Facebookon.

– Egy fiatal férfi gyalázkodó, mocskolódó üzeneteket küldött hamis Facebook-profilokon keresztül az áldozatok családtagjainak. Ebben volt kegyeletsértés, halottgyalázás, életveszélyes fenyegetés és zsidózás is, mondta lapunknak Szendrei Endre. Mivel érintett félként betekinthettek a rendőrségi dokumentációba, csupán annyi derült ki, hogy valamilyen sérelem érte a Szinyei gimnázium részéről. Az a kérdés, hogy ha valaki a Szinyei gimnáziumra haragszik, akkor miért a halott szinyeis diákok hozzátartozóit gyalázza. Fotókat küldött az áldozatokról, az égő autóbuszról, állatokról, különféle dolgokról, amelyek a mocskolódásait voltak hivatva alátámasztani. Mi ma többen is ott leszünk a tárgyalóteremben, folytatta Szendrei Endre, de azt gondolom, nem kap komoly büntetést. Ráadásul, ha elismeri a felelősségét, akkor még az is lehet, hogy szabadon távozhat. Az illetőt egyébként senki nem ismeri személyesen, körülbelül nyolc évvel korábban járhatott a gimnáziumba.





Ezeket olvastad már?
„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás