RETRO RÁDIÓ

Így enyhítenének, háromlépcsős tervet dolgoztak ki a nyitásra





Izraelben is a vakcina jelenti a megoldást, a bevásárlóközpontok, vendéglők, konditermek és szállodák hamarosan megnyithatnak azoknak, akiket már beoltottak.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.10.
korlátozások

Háromlépcsős tervet dolgoztak ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítésére Izraelben - jelentette a helyi média szerdán.

A 12-es kereskedelmi TV értesülése szerint az első, már vasárnap megkezdődött szakaszban megnyitották a parkokat, és engedélyezték a vendéglőknek a házhoz szállítás mellett az elvitelre főzést is.

Február 23-án kezdődhet a második szakasz, amennyiben addigra már legalább 3 millió embert beoltottak kétszer, köztük az 50 évnél idősebbek 90 százalékát, és a fertőzés reprodukciós rátája egynél alacsonyabb lesz, vagyis visszaszorulóban lesz a járvány. Ebben a szakaszban újabb iskolai évfolyamokat nyitnak meg, a boltok is felhúzhatják a redőnyöket, és a bevásárlóközpontok, vendéglők, konditermek és szállodák fogadhatják az oltottakat, és azokat, akiknek 72 órán belül készült negatív koronavírus-tesztje van.

A harmadik szakaszt március 3-tól tervezik, ha addig 4 millió oltott lesz az országban, az 50 év felettiek 95 százaléka kapott már kétszer a vakcinából, és továbbra is stabil az R, a reprodukciós ráta. Ekkor az iskolák további évfolyamainak újraindítása várható, s bárki beülhet majd az éttermekbe és kávéházakba. A különösen fertőzött, „piros” településeken lévő iskolákban ebben a szakaszban is csak a szabad ég alatt, és legfeljebb tízfős csoportokban lehet tanítás.

Így állnak most

Az óvatos nyitás mellett lelassult az oltások üteme, noha minden 16 évnél idősebbet fogadnak az oltóhelyeken. A fiatalabb korosztályok azonban a vártnál kevésbé jelennek meg, amiben szerepe lehet a közösségi médiában terjedő álhíreknek is.

Kedden 65 424 embert oltottak be először és 65 048-at másodszor - három hét elteltével - a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 3 607 920-an (az ország lakosságának 39,15 százaléka) kapták meg az első és 2 223 906-an a második dózis vakcinát is.

Kedden 80 928 tesztből 6062 vírushordozót azonosítottak, ami 7,8 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 706 416-an fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 70 444 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1606 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1020-an súlyos állapotban vannak, és 317 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2vírus okozta betegségben tavaly február óta 5233-en haltak meg Izraelben.





Ezeket olvastad már?
Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás