RETRO RÁDIÓ

Újabb szigorításokat vezetnek be





Csehországban egyre súlyosabb a koronavírus-járványhelyzet, ezért hétfőtől további szigorításokat vezetnek be a közéletben, a kultúrában, a sportban és az oktatásban - jelentette be Roman Prymula egészségügyi miniszter.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.09.
járvány

Hétfőtől két hétre egyebek között egész Csehországban leáll a kulturális és a sportélet, bezárnak a színházak, mozik, de az állatkertek, szabadidőközpontok és a fürdők is. Szüneteltetik a hivatásos labdarúgó és jégkorong-bajnokságot, illetve más országos bajnokságokat is. Kivételt csak az előre betervezett nemzetközi mérkőzések képeznek - mondta a miniszter.

A vendéglőknek már péntektől kezdve legkésőbb este nyolckor be kell zárniuk. Egy asztalnál legfeljebb négy ember ülhet, a bevásárlóközpontok éttermeiben pedig csak ketten.

Az általános iskolák felső tagozataiban (6-9. osztály) mindig csak az osztály tanulóinak fele lesz jelen az oktatáson, a másik fele távoktatásban vesz részt.

„A szigorú intézkedések célja megfékezni a járvány terjedését” - szögezte le Roman Prymula.

A tárcavezető elmondta, hogy az eddigi óvintézkedések továbbra is érvényben maradnak. Tehát továbbra is kötelező az arcmaszkok viselése a tömegközlekedési eszközökön és a zárt terekben, egészségügyi intézményekben, hivatalokban. Zárt termeben legfeljebb tízen, a szabadban legfeljebb húszan gyűlhetnek össze. A hivatali ügyfélszogálatok is heti két napra lesznek korlátozva.

A karanténköteles személyek számára a cseh hatóságok lehetővé teszik, hogy ezt az időt ne az otthonukban, hanem egy kiválasztott szállodában tölthessék el teljes elszigeteltségben, hogy ne veszélyeztessék családtagjaikat. A szállodai elkülönítés lehetőségének igénybevétele önkéntes lesz.

Prymula elmondta: Csehországban jelenleg több mint 1700 személy van koronavírus-fertőzéssel kórházban, újabb óvintézkedések nélkül ez a szám egy hét alatt megduplázódhatna, ami komoly veszélyekkel fenyeget. A súlyos, lélegeztetőgépre szoruló esetek száma több mint 350, és folyamatosan emelkedik a halottak száma is. Csütörtök délutánig mintegy 850 személy halt meg Csehországban a járvány tavaszi kezdete óta.

Andrej Babis kormányfő és Roman Prymula a nap folyamán találkoztak az ellenzéki pártok vezetőivel, és megvitatták velük a további teendőket.

A legfrisebb információk szerint a helyzet rendkívül súlyos. Ezért közös erővel meg kell próbálnunk megállítani a vírus terjedését. Ennek semmi köze a politikai versenyhez. Az óvintézkedések be nem tartásával nem Andrej Babistól, Roman Prymulától vagy mástól határolódtok el, az egészségeteket teszitek kockára” - mutatott rá Petr Fiala, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke, képviselőházi alelnök a találkozó utáni nyilatkozatában. Fiala az ellenzéki pártok nevében „két hét önkorlátozást és fegyelmet” kért a lakosságtól. „Azután majd elszámoltatjuk a kormányt, amely nem tudott megbirkózni a járvánnyal, amiért felelnie kell” - olvasható az ellenzéki nyilatkozatban.





Ezeket olvastad már?
Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás