RETRO RÁDIÓ

Hallottad már ezeket a szavakat Erzsébetvárosban? Eláruljuk, így hívják a dílerek a drogot





„Üccsi, kifli, Coke„ – így kódolták a drogot a VII. kerületi kábítószer-kereskedők.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.29.
VII. kerület álca

Egészen meglepő kódneveket használtak a terézvárosi dílerek az árujuknak, hogy ne bukjanak le. Cselekedésük azonban nem sokáig volt működőképes...

Két férfit kaptak el a VII. kerületi egyenruhások, akik a dílerektől összesen több mint 1 kilogramm marihuánát, valamint közel 800 ezer forintot foglaltak le. A gyanú szerint a két ember 2020. június 2-i elfogásukat megelőzően egymásnak és több embernek is rendszeresen adtak el kábítószert. „Üccsi, kifli, Coke” – így kódolták a drogot a VII. kerületi kábítószer-kereskedők
(Fotó: Police.hu) A nyomozás adatai alapján a két gyanúsított telefonos csevegőalkalmazáson keresztül tartotta a kapcsolatot egymással, valamint a klienseikkel is. Az üzenetváltások alkalmával a kokainra és a marihuánára különféle hétköznapi élelmiszerként hivatkoztak, hogy esetleges lebukás esetén megnehezítsék a bűncselekmények bizonyítását. A tiltott anyaggal történő kereskedelmet azonban igazolja, hogy a lakóhelyeiken tartott kutatások során dohányőrlőt, kábítószerrel szennyezett mérleget, 70 darab simítózáras tasakot, összesen közel 25 gramm varázsgombát, közel 8 gramm hasisgyantát, 6 gramm kokaint, fél gramm MDMA-t, továbbá 15 eurót találtak és foglaltak le a nyomozók – írják a Police.hu oldalán.

 





Ezeket olvastad már?
Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás