RETRO RÁDIÓ

Tudta? Nemcsak a villamoson, de a megállóban is kötelező maszkot hordani





Nem csak a BKK járatain kell maszkot viselnünk, de a megállóban is. Míg a járatokról leszállíthatnak és akár 8 ezer forintot is fizethetünk, addig szerencsére még a maszk nélküli várakozásért nem büntetnek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.18.
BKK kisokos

A BKK teljes területén – vagyis már a busz, troli és villamos megállójának peronjára lépve is – kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata. Pótdíjat itt azonban nem kell fizetni, ha észreveszik, hogy nincs rajtunk, hiszen nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy csak várakozunk vagy utazni is fogunk. Ennek ellenére érdemes másokra és saját egészségünkre gondolva már a peronon felvenni a maszkot. Ugyanakkor arra fontos figyelni, hogy büntetnek, ha a járaton nincs rajtunk. A maszk használatát elsősorban az ellenőrök és a metróbejáratoknál lévő utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha szükséges, felhívják az utasok figyelmet a szabály betartására. Aki a figyelmeztetés után sem vesz fel maszkot, vagy szabálytalanul viseli azt - tehát nem takarja el az orrát és a száját - amellett, hogy leszállítják a járatról még 8 ezer forintot ki kell fizetnie a szabályszegésért.

Az ellenőrnek is viselnie kell

Az ellenőröknek is kötelező maszkot hordani. Ha egy jegyvizsgáló nem tartja be az előírásokat, azzal szemben a BKK eljárást indíthat. A sofőrökkel már más a helyzet, számukra ugyan nem kötelező, de nem is tiltott a maszkviselet. Legtöbbjük ugyanis zárt vezetőfülkében ül, ami megfelelő fizikai védelmet nyújt a vírussal szemben. Ha azonban utasok közé megy, például egy buszvezető kinyitja a jármű kerekesszékes rámpáját, már neki is maszkot kell viselnie.

Fotó: Metropol

Mit lehet és mit nem a megállóban?

  • A koronavírus miatt kötelező maszkot hordani a megállóban, akkor is ha csak várakozunk
  • A metrók használata esetén, már a zárt térbe való belépéskor kötelező maszkot felvenni
  • A megállóban - minden megállóban - tilos dohányozni, aki ezt megszegi 20 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedő büntetésre is számíthat
  • Utazási Kisokos:

  • Tartsuk a távolságot másoktól (persze ez a zsúfolt járatokon nem mindig lehetséges, de törekedjünk rá)
  • Állítólag óránként tizenhatszor nyúlunk önkéntelenül az arcunkhoz, ugyanakkor járvány idején különösen fontos, hogy kerüljük a szem, száj és az orr érintését
  • Fontos, hogy minél többször mossunk kezet és/vagy használjunk kézfertőtlenítőt
  • Ha tüsszentünk vagy köhögünk, használjunk eldobható zsebkendőt, vagy a könyökhajlatunkkal takarjuk el a szánkat
  • Most különösen fontos, hogy ne használjuk a közösségi közlekedést, ha rosszul érezzük magunkat, ha koronavírusra gyanakszunk akkor hívjuk fel a háziorvost
  • Miért fontos a maszk?

    A vírus a levegőben, nyálcseppek formájában terjed a leginkább. Ezért fontos, az orrot és szájat eltakaró maszk, ha zárt helyre és közösségbe megyünk. Ezzel megakadályozzuk a gyorsabb terjedést. Hazaérkezés után mossuk ki, legalább 60 fokos vízben.

    Mit gondolnak budapestiek?

    Szigorítanak a maszkviselés szabályain, ezzel együtt nem csupán a járatokon, de a megállókban is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk használata. Egyetért ezzel?

    Jó döntésnek tartom, mert zsúfoltak a megállók és a távolságtartást nehéz tartani, de így a maszk megvédhet a vírustól – mondta Márk.

    Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

     

    Egyetértek a szigorítás bevezetésével, sajnos sokan nem hordják a maszkot, így talán a jövőben már többen figyelnek majd erre – mondta Mónika.

    Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

     

    Támogatom a szigorítást, mert sokan még mindig nem tartják be a szabályokat. Ha mindenki betartja odafigyelne, akkor talán előbb vége lehet a járványnak – mondta Viola.

    Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

    – Bezzeg a maszk hiánya miatt nem kell fizessek a megállóban, de ha cigarettával a kezemben akár csak átmegyek a megállón, ha rajtakapnak már azért is fizetnem kell – mondta Szilvia.

     

    Új országos intézkedések a járvány ellen:

  • maradnak a beutazási korlátozások
  • kötelező lesz a maszkviselés az üzletek és a tömegközlekedés mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, ügyfélfogadó irodákban is
  • 500 forint a koronavírus-teszt hatósági maximális ára
  • fennmarad a teljes látogatási tilalom a kórházakban, idősotthonokban
  • október elsejétől kötelező hőmérés jön az iskolákban a diákok és a tanárok számára is
  • a szórakozóhelyeket 23 órakor be kell zárni
  •  

    Mától Budapesten már bírságolhatnak

    Kötelező a fővárosi mozikban, színházakban, hasonló intézmények zárt tereiben, piacokon, boltokban, társasházi közgyűléseken a maszk. Ha ezekben az intézményekben, vagy helyszíneken valaki nem megfelelően vagy egyáltalán nem visel maszkot, azt 15 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatják, a tulajdonos (pl. bolttulajdonos) pedig 50 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot kaphat. A közigazgatási bírságot Budapest főjegyzője, míg a helyszíni bírságot a közterületfelügyelet munkatársai szabják ki. A bírságolás és ezek a szabályok péntektől azaz mától életbe lépnek.

     

    Szigorított a MÁV és a Volán

    Szigorított a MÁV és a Volánbusz is: szeptember 15-e óta a kalauzok leszállíthatják a vonatokról a maszk nélkül utazókat, a buszokra a sofőrök pedig fel sem engedik azokat, akik nem akarják el az arcukat. A rendőrök pedig 10 ezertől 50 ezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.

     





    Ezeket olvastad már?
    Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

    Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

    Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

    Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

    Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

    Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

    Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

    Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás