RETRO RÁDIÓ

Tragikus! A második világháború óta nem volt ilyen magas a halálozás Hollandiában





A koronavírusos megbetegedéseknek is köszönhetően már több, mint 162 ezren haltak meg idén az országban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.29.
külföld halálozás védekezés

Hollandiában nőtt koronavírus okozta Covid-19-betegségben elhunytak száma, a világjárvány miatt a második világháború óta nem volt ilyen magas a halálozás az országban – közölte a holland nemzeti statisztikai hivatal (CBS) kedden.

A múlt hét végéig mintegy 162 ezer halálesetet jelentettek a 17 milliós lélekszámú országban – közölte a CBS. A Covid-19-járvány első hulláma idején - március eleje és május eleje között - a korábbi évek átlagánál mintegy kilencezerrel többen haltak meg, míg a szeptember közepén kezdődött második hullámban több mint hatezerrel volt magasabb a halálesetek száma.

A világjárvány kezdete óta 770 400 ember tesztje lett pozitív Hollandiában. Több mint 11 ezer páciensről tudni, hogy a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta betegség okozta halálát.

A jelenlegi fertőzöttek és halálesetek száma feltehetően ennél sokkal magasabb, mivel a teszt- és laboratóriumi kapacitások elégtelensége miatt csak a nagyon súlyos betegeket szűrték a járvány első hónapjaiban.





Ezeket olvastad már?
Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás