RETRO RÁDIÓ

Tragédia hiúsította meg Győrffy Ákos csúcstámadását a Manaszlun





A hétvégi rossz időjárás, lavinák és két serpa halála miatt Győrffy Ákos, a Kalifa Alpin Csapat tagja végül csúcstámadás nélkül fejezte be a Kalifa 8000-es síexpedíciót a nepáli Manaszlun közölte a Kalifa Alpin Csapat hétfőn az MTI-vel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.03.
Tragikus

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a sikeres Kalifa Ibn Szína Expedíció után Győrffy Ákos a 8163 méter magas Manaszlut (Szellemhegyet) tervezte megmászni, majd a főcsúcsról lesíelni; ezzel ő lett volna az első magyar, aki 8000 méter feletti magasságból ereszkedik le sítalpakon.

Mint írták, a meteorológusok szerint október 2-3. között nyílt volna egy csúcstámadásra alkalmas időjárási ablak. Győrffy Ákos úgy döntött, az amerikai síalpinista Sarah Strattannal együtt már szombaton korán reggel megindulnak felfelé.

A két hegymászó azt tervezte, hogy az ottmaradt kereskedelmi expedíciókat megelőzve október 1-jén felmennek a 3-as táborig, vasárnap napközben pihennek, majd éjszaka megindulnak a csúcstámadásra. A kitűzött napon el is érték a 3-as tábort, 6700 méteren.

Az előrejelzések azonban tévedtek, este váratlanul elkezdett havazni és a hóesés még másnapra is kitartott. A kereskedelmi expedíciók továbbra is bíztak az előrejelzésekben: a havazás ellenére vasárnapra mintegy 40-en gyűltek össze a 3-as táborban, közöttük csaknem 25-en voltak serpák.

Mint a közleményben felidézték, a kitartó havazásban majdnem 1 méter friss hó esett, az alaptábort nagy hócsuszamlás érte el, a 3-as táborból pedig további gleccseromlásokat is lehetett látni. A 4-es táborból 8 embert kellett kimenteni.

Mindezek ellenére Győrffy Ákosék úgy készültek, hogy 18 órakor elindulnak a csúcstámadásra. Már indulásra készen álltak, amikor arról érkezett hír, hogy a 2-es és 1-es tábor között egy lavina felfelé tartó serpákat sodort el. Ketten eltűntek a hógörgetegben, így az expedíció vezetői és a mászók a csúcstámadás helyett a levonulással és az eltűnt mászók mentésével kezdtek foglalkozni. A két elsodortat egy repedésben találták meg, ám az életüket már nem lehetett megmenteni.

Már két hete tart a szeles-napos-hóeséses időjárás, ami instabillá teszi a hórétegeket, így nagyon kedvezőek a feltételek újabb lavinák kialakulásához - mutattak rá a közleményben.

Győrffy Ákos a hétfő reggeli órákban épségben leért a 3-as táborból az alaptáborba, így első próbálkozása egy 8000-es heggyel véget ért, a Kalifa 8000-es síexpedíció - Manaszlu főszakasza lezárult - áll a csapat közleményében.





Ezeket olvastad már?
Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás