RETRO RÁDIÓ

Tovább bővül a mentők kapacitása a szűrőbuszokkal





Szűrőbuszok is segítik a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését, ezzel tovább bővül az Országos Mentőszolgálat kapacitása - mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.13.
koronavírus

Horváth Ildikó a III. kerületi Pók utca Duna felőli oldalán lévő szűrőbusznál elmondta, a járművek korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, azonban a járvány idején részt vesznek a koronavírus-gyanús esetek szűrésében.

Az államtitkár a világjárványra utalva úgy fogalmazott: olyan harcban kell most részt vennünk, amit száz évente kell az emberiségnek megharcolnia.

Ezeken a szűrőállomásokon antigénalapú gyorsteszttel történik a szűrés, és elmondható, hogy minden ötödik minta pozitív. Ezzel a módszerrel a gyorsabb izoláció is lehetséges - tette hozzá.

Horváth Ildikó felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is fontos a távolságtartás, a tömeg kerülése, a maszkviselés és a zárt helyek gyakori szellőztetése.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, a járvány kezdete óta 320 ezer mintavételt végeztek úgy, hogy közben napi háromezer mentési feladatot is el kell látniuk.

Hozzátette: a szűrési munkába a betegszállítók tartalékkapacitását és a medikusokat is bevonták. Ezenkívül létrehoztak ötven úgynevezett statikus mintavételi pontot, és most a közép-magyarországi régióban hat szűrőbusz is segíti a munkát.

A szűrőbuszokat azok kereshetik fel, akiket a háziorvos a tünetek alapján gyanúsnak ítélt és előírta számukra a tesztelést, valamint felvették a kapcsolatot a mentőszolgálattal - ismertette.

Hozzátette azt is, a szűrőbuszhoz érkezőknél előbb gyorstesztet végeznek, és amennyiben pozitív az eredmény, megállapítják a fertőzöttséget. A negatív eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai - szintén a helyszínen - elvégzik a PCR-tesztet is, amit laboratórium értékel majd ki.

Csató Gábor bízik abban, hogy ezzel a rendszerrel sokkal több emberen minél hamarabb elvégezhető a teszt, így hamarabb megszakítható a fertőzéslánc.

Ismertetése szerint a fővárosban Csepelen a Deák téri parkolóban, Kőbányán az Albertirsai úton, Óbudán a Pók utca Duna felőli végén, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I-es termináljának parkolójában várják a szűrésre érkezőket. Ezen kívül szombattól Pest megyében Cegléden és Vácott is munkába állnak a szűrőbuszok.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás