RETRO RÁDIÓ

Törölték a repülőjáratomat! Mit tegyek?





Az Eurocontrol azzal számol, hogy fél év múlva is csak a tavalyi repülőforgalom fele fog újraindulni. Ez is alátámasztja azt, hogy elkövetkezendő hetekben folyamatosan szembesülhetünk azzal, hogy törlik a repülőjáratot, amelyre már jóval korábban megvettük a jegyet. Mit tehetünk ilyenkor?



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.29.
járat törlés repülőjegy biztosítás

Ha most veszünk repülőjegyet mindenképpen érdemes “rugalmas” jegyet venni, illetve biztosítást kötni, ami garantálja, hogy nem veszik el a jegy ára. Csak néhány ezer forint a különbség és nem kell attól félnünk, hogy örökre búcsút mondhatunk a pénzünknek. Ha a repülőtársaság töröl egy járatot, akkor három lehetőségünk van: a már említett jegyár-visszatérítés, átfoglalás a lehető legkorábbi vagy egy későbbi időpontra. A biztosítást azért is érdemes kifizetnünk, mert anélkül a légitársaság nem kötelezhető a fizetésre, ha rendkívüli helyzetre hivatkozva mondja le a járatot.

Sokan szembesülnek azzal is, hogy bár kötöttek biztosítást, a vállalat utalványt ajánl fel, ahelyett, hogy visszautalná a pénzt. Fontos tudnunk, hogy az utalványok érvényességi idejét legalább 12 hónapban kell megállapítani, és beváltás hiányában legfeljebb egy év elteltével visszatéríthetőnek kell lenniük, sőt lehetővé kell tenniük, hogy átruházható legyen egy másik utasra.

 





Ezeket olvastad már?
Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás