RETRO RÁDIÓ

Hoppá! Egy kisfalunyi ember került kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt





Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.01.
mentők összegzés

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője közleményben tudatta: Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak. Győrfi Pál kiemelte: az országban a mostani szilveszteren 3363 esetet láttak el a mentők, ebből a fővárosban több mint 800-at. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak. A mentőket országszerte 18 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Emellett balesetek, verekedések, belgyógyászati rosszullétek és egyéb esetek miatt is kérték a mentők segítségét- fogalmazott a szóvivő.

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője Fotó: MTI/Lakatos Péter

Eközben az M1 tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve arról beszélt, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba több mint 50 embert vittek be az éjszaka folyamán, közülük nyolcan voltak, akik a túlzott alkoholfogyasztás miatt kerültek be. Újév reggelén egy fiatal férfit azért vittek be, mert ittassága miatt elesett és súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett. A tudósító azt is elmondta, hogy a legnagyobb detoxikálóba a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központba több mint 30 embert vittek be. Köztük valaki csak könnyebb mérgezést szenvedett, de volt, aki intenzív ellátásra is szorult.





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás