RETRO RÁDIÓ

Több milliót húzott le a budapesti szélhámos egy nyugdíjas halálából





Nyugdíjasok nevére kötött életbiztosításokat egy 72 éves nő, ezért többrendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emeltek ellene - adta hírül a Fővárosi Főügyészség kedden.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.19.
XI. kerület XXII. kerület csalás

A vádlott két nyugdíjas nevére kötött jogosulatlanul életbiztosításokat, amelyeknek a díját ezután évekig fizette. A csalással a nő az egyik férfi halála után milliókhoz jutott hozzá.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a nő 2014 májusa és 2015 júliusa között két idős férfi nevére négy biztosítótársaságnál kötött életbiztosítást. Kedvezményezettként minden esetben - magát a biztosítottak rokonaként, unokatestvéreként feltüntetve - önmagát jelölte meg.

A két nyugdíjas férfi semmiről nem tudott, a vádlott az aláírásukat a szerződéseken meghamisította

A biztosítótársaságokat azzal is megtévesztette, hogy a biztosítottakat egészségesnek tüntette fel, holott a szerződések megkötésekor már mindkét férfi súlyos alapbetegségekben szenvedett.

A vádlott a biztosítottak munkakörét is hamisan tüntette fel, úgy mint szállító, rakodómunkás, árubeszerző. A szerződések megkötésekor ugyanis az egyik férfi például már rokkantnyugdíjas volt, és cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állt.

A vádlott a biztosítási üzletkötőkkel bizalmi kapcsolatot alakított ki, és elérte azt, hogy a biztosítottak személyes megjelenésétől - szabályellenesen - eltekintettek, a szerződéseket pedig átadták neki, hogy a biztosítottakkal aláírassa - írták.

Nyugdíjasok nevére kötött életbiztosítást egy nő Fotó: shutterstock

Az egyik férfi 2016 májusában meghalt, ezután az egyik biztosító a vádlottnak több mint ötmillió forintot fizetett ki.

A többi esetben a csalások kísérleti szakban maradtak, mert a biztosítók rájöttek, hogy a szerződésekben valótlan egészségügyi adatok szerepeltek. Volt olyan eset is, amikor a biztosító a díj nem fizetése miatt szüntette meg a szerződést, és volt olyan is, hogy a vádlott nem élt igénybejelentéssel.

Az ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést, valamint pénzbüntetést szabjon ki a vádlottra, és vagyonelkobzást is indítványozott - áll a közleményben.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás