RETRO RÁDIÓ

Úri módon jártak lopni! Taxival közlekedett a budapesti banda - Videó!





Több kerületben is kifosztott lakásokat a betörők.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.09.
XIV. kerület XXII. kerület fosztogattak

Félórával azután, hogy leléptek a kifosztott lakásból, máris lekapcsolták a rendőrök azt a bandát, akiknek a tagjait egy taxis fuvarozta a kiszemelt lakásokhoz.

Még szeptember 4-én állítottak meg egy kocsit a Gyömrői úton a zsaruk, mert értesítették őket, hogy az Opel utasai korábban betörtek egy zuglói társasház első emeleti lakásába.

Az ablakon át jutottak be

Így nem érte nagy meglepetés a rendőröket, amikor az autót átvizsgálták ékszereket és több mint 11 ezer eurót találtak. A rendőrök az adatgyűjtések során megállapították, hogy az autót vezető 29 éves M. Dávid fuvarozta a 34 éves G. Györgyöt és az 52 éves G. Kálmánt a lakáshoz, majd figyeléssel biztosította társait, akik a lakásba egy ablak befeszítését követően jutottak be - írják a Police.hu oldalán.

Nem az első esetük

Emellett a három férfit a nyomozók egy januári, Budatétényben elkövetett lakásbetöréssel is gyanúsítják. Annál a betörésnél is ugyanaz a fiatalember volt a sofőr, aki taxijával vitte társait a XXII. kerületi lakáshoz és figyelt az utcán, míg társai átkutatták a lakást. A taxiként használt Opelről ezt követően lekerült a taxi jelleg és az autóra új rendszám került.





Ezeket olvastad már?
Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás