RETRO RÁDIÓ

Brutális: összeomlott az aranybánya, csak egy ember élte túl – Videó!





Legalább 31 ember vesztette életét, amikor beszakadt egy aranybánya Szudánban.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.29.
katasztrófa

Legalább 31 ember vesztette életét, amikor Szudán nyugati részén összeomlott egy aranybánya – számolt be a The Mirror a szörnyű katasztrófáról. Az újságnak egy bányászati szakértő nyilatkozott, aki elárulta, hogy találtak egy túlélőt is, akit már kórházba is szállítottak.

„Harmincegy holttestet találtak egy aranybánya összeomlása után a Nyugat-Kurdufan állambeli En Nahud településen. Csak egy embert sikerült élve kimenteni” – tette hozzá a szakértő, aki szerint a mentést végző szervezetek még kutatnak, hátha találnak túlélőket, hiszen még mindig nem találtak meg minden eltűntet.

Egyébként négy ember halt meg januárban ugyanebben a bányában, ami akkor is összeomlott. Egy tisztviselő a következőt mondta a helyi híreknek: „A hatóságok akkoriban leállították a bányát, és biztonsági berendezéseket telepítettek benne, de néhány hónappal ezelőtt elmentek a bányából.”





Ezeket olvastad már?
A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás