Az Örs vezér tér az egyik legnagyobb közlekedési csomópontja Budapestnek, rengeteg ember megfordul nap mint nap ott. De az, hogy egy nagyon forgalmas helyről van szó, nem jelenti azt, hogy szemetelni kellene, vagy mindent ott hagyhat bárki, ahol éppen kedve szottyan.

Úgy látszik a XIV. kerület környékét is utolérte a szeméttenger és a hanyagság

A Metropol egy olvasója küldött két megdöbbentő képet a szerkesztőségnek arról, mit tapasztalt a bevásárlócentrum környékén.

Ha jól megnézzük az első fotót, akkor láthatjuk, van ott minden, szemét, bevásárlókosár, és a közeli lépcső tetején még egy Limo is árválkodik. A kosár nagyon hasznos dolog tud lenni… csak nem ott, ahol éppen leparkolták!

Elképesztő állapotok uralkodnak a Sugár Üzletközpont környékén (Kép: Olvasói fotó)

Hogyan került a semmi közepére ez a gurulós bevásárlókocsi? Lehet, hogy ez már sci-fi és öntudatra ébredt, mert szabadulni akart a mindennapos meló elől? Persze, a választ mi is tudjuk, nyilván egyik sem a jó feltevés, hanem csak egy lusta ember eltolta addig, majd úgy gondolta „jól van az ott” címszóval leparkolta az oszlop mellé, majd távozott mint, aki jól végezte dolgát.

Egy bevásárlókocsi, amit elszakítottak társaitól (Kép: Olvasó fotó)