RETRO RÁDIÓ

Szlávik János szerint, ha így halad az oltás, nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás





Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.10.
védekezés

Szlávik János szerint ehhez az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka oltott legyen.

Mint mondta, a több mint 2,5 millió beoltott embernek „már van hatása a járványra”, ami nem jelenti azt, hogy az új fertőzöttségi esetszámok drámaian csökkennének, de valamelyest javulnak majd az adatok.

Egy férfit tájékoztatnak a következő oltás időpontjáról, miután beoltották a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjával (Fotó: MTI/Balázs Attila)

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy - ez látszik más országok példáján is - egy idő után lanyhulni kezd az oltási hajlandóság, amit oltásra buzdító kampányokkal lehet ellensúlyozni.

Ugyanakkor kiemelte, arra kell törekedni, hogy minél több ember oltva legyen, megerősítve bennük az oltások hatékonyságát, hiszen amíg a lakosság többsége nem lesz oltva, bizonyos szabályokat továbbra is be kell tartani, az emberek „nem érezhetik magukat szabadnak”.

Az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban elmondta, az Európai Gyógyszerügynökség valóban kapcsolatba hozta a vérrögképződést az oltással, de ezek ritka esetek voltak a beadott oltások számához viszonyítva. Hozzátette: az oltást továbbra is javasolja, hiszen annak előnyei jócskán meghaladják hátrányait.

Jelezte, jövő héttől elérhető lesz Magyarországon is a Janssen cég koronavírus-elleni egydózisú vakcinája, ezzel már hat védőoltással oltanak itthon.

A jövő héttől hatféle oltóanyag válik elérhetővé Magyarországon (Fotó: Getty Images)

Szlávik János elmondta, hogy folyamatos az idősek, a krónikus betegek, a kritikus infrastruktúrában és a köznevelésben dolgozók, valamint a pedagógusok oltása. Utóbbiakkal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy minél többen élnek az oltás adta védettség lehetőségével.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus brit mutánsa egyre több fiatalt betegít meg, a tapasztalatok szerint 30-40 éves fiatalok kerülnek sokszor súlyos tünetekkel kórházba. Ez azt mutatja - tette hozzá -, hogy a fiataloknak is kérniük kell az oltást, hiszen ők is veszélyben vannak a fertőzéstől.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás