RETRO RÁDIÓ

Szlávik János megrázó figyelmeztetése az omikronnal kapcsolatban





A szakemberek elmondása szerint már ezen a héten tetőzhet az 5. hullám.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.25.
járvány

Az omikron annyira gyorsan terjed, hogy nincs idő érdemi kontaktkutatásra, és a fertőzési láncok megszakítására. Emiatt nagyon fontossá vált, hogy az egyes emberek hogyan viselkednek és mennyire felelősségteljesek. Szerencsére az omikron-variáns sokkal kevésbé okoz súlyos lefolyású betegséget, így a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a kórházak terhelése sem lesz akkora.

Ezzel kapcsolatban a TV2 Mokka adásának volt a vendége Szlávik János, aki elárulta, az oltatlanoknál komolyabb megbetegedéseket okozhat a variáns.

„A legújabb hír az omikron-variánsról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója azt mondta: vége lesz a járványnak ezzel a vírusváltozattal. Ezt jó lenne hinni, hiszen szerinte tavasszal Európában az emberek 60 százaléka megfertőződik, ezt követően pedig lesz egy nyugodt nyarunk, és hogy ősszel mi lesz, azt nem tudjuk. Az omikronnal kapcsolatban több jó hír is van, hiszen az oltottaknál valóban enyhe tünetek jelentkeznek, és 6-7 nap alatt fel is gyógyulnak a fertőzésből. Az oltatlanoknál azonban ez a vírusvariáns is tud súlyos tüdőgyulladást okozni” – idézi a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosának szavait a Ripost.

„Olyan sok mutáció van rajta, hogy várható volt, a klinikai lefolyásban is különbözik majd. És különbözik is, hála istennek, a jobbik oldalon... Megfigyelhető, hogy ez a mutáció, ami a gyerekeknél gyakoribb, nem súlyosabb, de jobban terjed a tüskefehérje mutációi miatt” – tette hozzá Szlávik.





Ezeket olvastad már?
Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás