RETRO RÁDIÓ

Szívszorító: ezt írta utoljára naplójában a 17 éves lány, akit nevelőapja gyilkolt meg





Brutálisan cserben hagyta saját lányát az az anya, aki nem hitte el neki, hogy nevelőapja rendszeresen megerőszakolja. A 17 éves lány holtteste a mai napig nem került elő...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.01.
Szívszorító

Több mint egy éve, tavaly júliusban veszett nyoma Bernadette Walkernek, akit a nevelőapja ölhetett meg. Az akkor 17 éves tinilány apja a héten állt először a cambridge-i bíróság elé a lány meggyilkolásáért. Ugyan Bernadette holtteste nem került elő, és a bíróság úgy véli, jó eséllyel már soha nem is fog, épp elég bizonyítékot találtak a férfi ellen, hogy vádat emeljenek ellene – írta a The Guardian.

Két nappal a halála előtt szólt a tinilány az anyjának, hogy az apja szexuálisan molesztálja. Bernadette Walker naplójában is írt a gyomorforgató, éveken át tartó tortúráról. Ebben leírta, hogy szólt az édesanyjának, aki megdöbbentő módon nem hitt neki, sőt megfenyegette, hogyha szól a rendőröknek, akkor megöli.

Hogy elüljön a családi botrány a vallomás után, a lányt a férfi szüleihez küldték éjszakára.A férfi másnap elment a lányért, akkor látták utoljára élve, amikor beszállt Scott autójába tavaly július 18-án. A lány eltűnését az anyja, Sarah Walker jelentette be július 21-én, vagyis csak három nappal később.

Az ügyészség felfedte, hogy az anya is aktívan részt vett a gyilkosság eltussolásában, vagyis falazott annak az embernek, aki megerőszakolta majd megölte a lányát.

A nyomozók arra jutottak, hogy Scott már az azt követő másfél órában végzett Bernadettel, hogy elhozta a nagyszülőktől. Mivel holtteste nem került elő, nem derült ki az sem, milyen bestiális módszerrel vetett véget a lány életének, de az ügyész szerint az biztos, hogy Scott azért gyilkolt, hogy ne derüljön ki beteges viszonya a lánnyal.





Ezeket olvastad már?
Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás