RETRO RÁDIÓ

200 diákjának küldte el szexvideóját egy ohiói tanárnő, felfüggesztették az állásából





Az oktatónő intim felvétele a mobiljában található névjegyzékben minden tanulóhoz eljutott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.27.
különös véletlen

Felfüggesztették az állásából azt a tanárnőt, aki 200 diákjának véletlenül elküldte az állítólagos szexvideóját az Apple készülékek AirDrop funkcióján keresztül – írja a New York Post.

A felvételen, amelyen a pedagógus és a barátja szerepelnek a tanárnő a mobiltelefonján volt, munkahelye, a Ginn Academy nevű clevelandi fiúiskola diákjaihoz pedig február 7-én jutott el. Az iskola igazgatója nem hagyta szó nélkül az esetet és rendőrségi feljelentést tett.

200 diák kapta meg a tanárnőről készült intim felvételt Fotó: Shutterstock

Az érintett tanárnő jelenleg nem számít gyanúsítottnak, de a rendőrség szexuális bűncselekmény kapcsán indított nyomozást. Thomas Ott, a tankerület szóvivője elmondta, hogy a pedagógust „eltávolították” az iskolából, és a vizsgálat lezárásáig nem is fog diákokkal dolgozni.

A pedagógus elismerte a videó létezését, azt azonban tagadta, hogy az intim felvételeket továbbküldte volna valakinek. Egy kiberbiztonsági szakértő szerint előfordulhatott, hogy a tanárnő telefonját feltörték.

Ha valaki hozzáférne egy őrizetlenül hagyott telefonhoz, akkor elég könnyen megszerezhetné ennek a telefonnak a jelszavát is” – vetette fel Alex Hamerstone, a TrustedSec információbiztonsági tanácsadó csoporttól, majd így folytatta: „Ha valakinek rossz szándékai vannak, és ha ez a valaki hozzáfér egy telefonhoz, az lesz az első dolga, hogy átnézi a képeket, megnézi, hogy van-e privát mappája, és megnézi, mi van benne.”

A szülők felháborodtak a történteken. „Szülőként ez megdöbbentő. Úgy érzed magad tőle, mintha gyomorszájon vágtak volna” – mondta a Fox 8-nak egy felháborodott apuka, Ken Trump, aki megjegyezte, hogy azért különösen aggasztó a helyzet, mert olyan emberről van szó, akire a gyerekek felnéznek.





Ezeket olvastad már?
Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás