RETRO RÁDIÓ

Barátaival erőszakoltatta meg a 13 éves kislányt a miskolci kamasz





A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 17 éves fiatalkorú fiú és egy 22 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette és emberkereskedelem bűntette miatt. A fiú rábeszélését követően a 13 éves kislány Miskolc-szerte árulta a testét, illetve a fiú a barátaival meg is erőszakolta őt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.25.
gyalázatos

A vádirat szerint a vádlottak közül a fiatalkorú és a 13 éves lány Miskolcon egy gyermekotthonban laktak. Egymásba szerettek, de a sértett érzelmi függőségbe került a vádlottól.

2019. áprilisban és májusban a fiú rábeszélte a sértettet, hogy Miskolcon árulja a testét. A sértett kezdetben beleegyezett, utóbb tiltakozott, de félelmében nem mert ellenkezni. A vádlott valamennyi esetben személyesen beszélte meg a szexuális szolgáltatást igénybe vevő férfiakkal a tarifákat, és ő vette át tőlük a pénzt, azon esetet kivéve, amikor a férfiak nem voltak megelégedve a szolgáltatással, ilyenkor nem kellett fizetniük. A szerencsi vasútállomás környékén is prostitúcióra használta a kislányt. Az összesen mintegy öt alkalomból a vádlott 35.000 forint jövedelemre tett szert, amelynek túlnyomó részét saját céljaira fordította - számolt be az Ügyészség. 2019. május elején a fiatalkorú a társával - és a vádirattal nem érintett harmadik férfival -, valamint a sértettel együtt Miskolcon a villamoson utaztak azért, hogy koncert után visszamennek a gyermekvédelmi otthonba. Az utazást azonban megszakították, egy elhagyatott területre kísérték a sértettet, ahol a fiatalkorú ötlete alapján mindhárom férfi külön-külön, de együttes jelenlétben többször erőszakkal közösültek, illetőleg fajtalankodtak a sértettel. A lány folyamatosan próbálta elutasítani őket, megkísérelt védekezni, szabadulni tőlük, azonban ez minden esetben sikertelen volt, megakadályozták a menekülését. Az ügyészség a vádlottak közül a más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő fiatalabb vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést és közügyektől eltiltást, míg a felnőttkorú társával szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. Az ügyészség mindkét vádlott vonatkozásában indítványt tett minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől való végleges eltiltásukra, amelyek során tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét vagy gyógykezelését végeznék.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás