RETRO RÁDIÓ

„A szájába vette a mellbimbónkat, szívta, szopogatta„ - Szepesi Nikolett sokkoló vallomása





Tovább gyűrűzik a botrány Turi György fizikai és lelki bántalmazása ügyében. Azután, hogy Cseh László elárulta, az edző több gyereket is megütött, ismét felszínre került az egykori sportolónő megrendítő vallomása.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.12.
edzés

Bombaként robbant Cseh László korábbi kijelentése, miután azt állította, Turi György fizikailag is bántalmazta őket. Az üggyel kapcsolatban megszólalt Szepesi Nikolett is, aki a nyolc évvel ezelőtt megjelent könyvében már írt Turiról, akit Cárként emlegetett.

„Ha azt kérdezik, hogyan léptem túl mindezen, igazából sehogy. Soha nem feledem azokat a pofonokat. Ez egy vissza-visszatérő téma lesz az egész életemben. Nyilván sérült a lelkem, bár pszichológus sosem látott. Pedig tizenkilenc évesen, egy karácsonyi edzés alkalmával én magam kértem Gyuri bácsitól segítséget, szerettem volna elmenni egy szakemberhez, de azt mondta, nincs rá szükségem. Azóta sem mentem el” – mesélte korábban a Blikknek Szepesi Nikolett.

Megrendítő vallomás a könyvben

Volt egy stábtagunk, egy alacsony, kerti törpeszerű emberke, nagyjából ötven és hatvan között. Na most, ha azt mondom, hogy szexuális játékokat űzött velünk, akkor biztosan nem hiszed el, pedig így volt. Mentünk hozzá kezelésre, és ő a szájába vette a mellbimbónkat, szívta, szopogatta, nyalogatta, aztán csókolgatta, puszilgatta a p...kat is– olvasható Niki könyvében, amit a Blikk idézett fel.





Ezeket olvastad már?
Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás