RETRO RÁDIÓ

Spanyolországban januártól kezdenék el az oltást





A dél-európai országban elsőként a fogyatékkal élők, valamint az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók kapnák meg a vírus elleni vakcinát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.25.
koronavírus Spanyolország vakcina oltás

Az idősotthonok lakói és dolgozói kaphatnak majd elsőként koronavírus-elleni védőoltást - ismertette Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter a kormány oltási stratégiáját kedden. Mint mondta, három oltási szakaszra osztották a jövő évet, az első januártól márciusig fog tartani, attól függően, hogy mikor lesz oltóanyag.

Ebben az időszakban 2,5 millióan kaphatják meg az ingyenes vakcinát, amelyből várhatóan kezdetben korlátozott mennyiség áll majd rendelkezésre - tette hozzá.

Az első körbe tartoznak a szociális intézmények fogyatékkal élő ellátottjai és az ott dolgozók is, őket követi az összes egészségügyi és szociális ellátásban dolgozó, valamint a nem intézményben ápolt, folyamatos ápolásra szoruló fogyatékkal élők.

Az oltások második szakaszát április és június között tervezi megvalósítani a kormány, de a közzétett dokumentumból nem derül ki, hogy ez pontosan mely társadalmi csoportokat érint.

Salvador Illa elmondta: az ismertetett sorrendet „tudományos, etikai, jogi és gazdasági” szempontokat figyelembe véve állították fel. A legkiszolgáltatottabbaktól kezdve sorban haladva mindenki hozzájuthat a védőoltáshoz, amelyből az ország mind a 47 millió lakosa számára jut elegendő 2021-ben - hangsúlyozta, hozzátéve: az Európai Unió által kötött előszerződések alapján már 140 millió adag vakcinára számíthatnak.

Az oltási programot úgynevezett gyógyszerfelügyeleti terv is kíséri, amellyel nyomon követik a beadott vakcinák hatékonyságát.

MTI/kormany.hu/Árvai Károly

A spanyol egészségügyi minisztérium adatai szerint a koronavírus-járvány kezdete óta egymillió 594 ezer fertőzöttet regisztráltak, számuk 12 ezerrel nőtt hétfő óta, amelyből 4500 esetet az elmúlt 24 órában diagnosztizáltak.

A fertőzésbe eddig 43668 ember halt bele, 1232-en az elmúlt egy hétben hunytak el.

Százezer emberből 362-en fertőzöttek átlagosan országszerte, két héttel ezelőtt ez a szám még 525 volt, ami a fertőzés terjedésének stabil csökkenését mutatja.

A dél-európai országban október 25-én szükségállapot lépett életbe, amelyet a parlament május 9-ig meghosszabbított. A Kanári-szigetek kivételével mindenhol éjszakai kijárási tilalom van érvényben. Minden nyilvános helyen kötelező a maszk viselése és hatnál többen nem gyűlhetnek össze.

Spanyolország hétfő óta egy negatív PCR-tesztet kér a koronavírus-fertőzés szempontjából kockázatosnak minősített országokból érkezőktől. Kockázatosnak azokat az országokat tekintik, amelyek vörös jelzéssel szerepelnek az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) járványügyi térképén, Európán kívül pedig azokat, ahol százezer emberből több mint 150-en fertőzöttek.





Ezeket olvastad már?
Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás