RETRO RÁDIÓ

Sokkoló hír, megtalálták a Londonban megölt magyar lány holttestét





A Borsodban élő szülőket már értesítették a londoni rendőrök annak ellenére, hogy a maradványokat még nem azonosították. Ágnes még májusban tűnt el az angol fővárosban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.17.
gyilkosság

Május közepén tartóztatta le a londoni rendőrség azt a 63 éves férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy fogva tartotta majd megölte Akom Ágnest, aki mindig is öntörvényű lány volt. A TV2 Tények Megtalálták a magyar lány holttestét című tudósításából kiderül, hogy amint betöltötte a 18. életévét, azonnal Londonba költözött, ahol állítólag prostituáltként is kereste a kenyerét.

A Londonban csak Dóraként ismert lányt utoljára május 9-én látták, két nap múlva jelentették be az eltűnését. A lányt nem találták meg, de őrizetbe vettek egy 63 éves angol férfit, Neculai Paizant, aki ellen május 23-án vádat is emeltek emberölés gyanúja miatt.

A londoni rendőrök a Neasden Parkban találtak rá – feltételezhetően – a lány testének maradványaira.

 





Ezeket olvastad már?
Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás