RETRO RÁDIÓ

Sokkoló gyilkosság! Megöltek egy magyar lányt Londonban a rendőrség gyanúja szerint





A 20 éves Ágnes miatt az egyenruhások átfésülik a Park Royal és a Holland Park teljes területét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.20.
nyomozás

Egy 63 éves férfit letartóztattak annak a fiatal magyar lánynak az ügyében, aki május 11-én tűnt el, és azóta semmilyen életjelet nem adott magáról. Ágnes az észak-londoni Cricklewood Broadway körzetében lakott, eltűnésekor pedig fehér műszőrme kabátot, kék szakadt farmert és rózsaszín edzőcipőt viselt.

Bár a 20 éves nőt egyelőre eltűntként tartják nyilván, azonban a rendőrség úgy gondolja, gyilkosság történt. Ezt igazolja az is, hogy május 18-án letartóztattak egy idős férfit az üggyel kapcsolatban.

Tisztviselőink fáradhatatlanul dolgoznak Ágnes felkutatásán” – mondta Neil John, a Met nyomozójának főfelügyelője. „Komolyan aggódunk Ágnes biztonsága miatt. A letartóztatást követően kiterjedt kutatásokat folytatunk a Park Royal és a Holland Park területén, és továbbra is felhasználunk minden nyomozási lehetőséget, hogy tiszta képet kapjunk arról, mikor hol járt a lány” – hangsúlyozta a főfelügyelő.

Külföldi lapok arról írnak, Ágnes szexmunkásként dolgozott Londonban, ahol Dórának hívták.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás