RETRO RÁDIÓ

Sokkoló a helyzet Romániában, napokig a kocsijában lakott a koronavírusos férfi





Egyre inkább úgy tűnik, elképesztő fejetlenség kezd eluralkodni a szomszédos országban a járványhelyzet miatt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.21.
járvány

Az elemzést az Erdélystat.ro statisztikai portál készítette a járvánnyal kapcsolatos november 14. előtti hivatalos adatok felhasználásával. Az Erdélystat elemzése szerint április és augusztus között az előzetes statisztikai adatok szerint mintegy öt százalékkal többen haltak meg Romániában, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban, a halálozási többlet pedig június és augusztus között a tíz százalékot is eléri. Az elemzés megállapítja: a Covid-19 betegségnek tulajdonított halálozások csak három-négy százalékát teszik ki az április és augusztus közötti összes halálozásnak.

Autójába költözött a fertőzött férfi

A Főtér és a Digi TV riportja alapján egy bukaresti 34 éves férfi, név szerint Mihail Popescu arra ébredt, hogy elvesztette az íz- és szaglásérzékét is. Mivel orvosasszisztens, rögtön tudta, hogy koronavírusos, így hát felhívta a kórházat, ahol dolgozik. Azt tanácsolták neki, hogy készítsen egy tesztet, addig is szigetelje el magát más emberektől. Ahogy megkapta a pozitív tesztet, értesítette a bukaresti Közegészségügyi Igazgatóságot (DSP), ahonnan azt a választ kapta, hogy majd visszahívják, addig is maradjon elkülönítve - számolt be az esetről a Ripost.

Az orvosasszisztens 5 napon át az autójában lakott, mert egyszerűen nem volt más hely, ahova mehetett volna.

A felesége másfél évvel ezelőtt szívműtéten esett át, számára végzetes lehet, ha elkapja a fertőzést. Ez idő alatt többször is felhívta a DSP-t, hogy segítsenek megoldást találni, szállítsák kórházba vagy karanténba, de nem vették komolyan, mivel nem volt életveszélyben.

Szigorítást vezettek be

Romániában november 9-én léptették életbe az – iskolák, beltéri vásárok, vendéglők bezárásával, magánrendezvények betiltásával, éjszakai kijárási tilalommal és kötelező maszkviseléssel járó – újabb szigorításokat, amelyeket részleges karanténként értelmezett a román média.

Megszökött a kórházból több fertőzött orvos is

A Kézdivásárhelyi Városi Kórház dolgozói szó nélkül elhagyták el az intézményt, miközben tudták, ők is megfertőződtek. Végül a rendőrök vitték vissza a koronavírusos szökevényeket a kórházba.





Ezeket olvastad már?
Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás