RETRO RÁDIÓ

„Hálás vagyok, hogy meghúzta a ravaszt” - megszólalt Simek Kitti húga





Simek Kitti mindössze 14 éves volt, mikor egy pisztollyal fejbe lőtte az apját, aki szexuálisan zaklatta őt. Húga szerint ezzel megmentette az életüket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.19.
simek kitti apagyilkos múlt

Simek Kitti nevét 19 éve ismerte meg az ország, amikor 14 évesen egy pisztollyal fejbe lőtte az apját, aki szexuálisan zaklatta őt, súlyos rákbeteg édesanyját pedig állandóan ütötte-verte. Húga évekkel a történtek után úgy nyilatkozott: hálás testvérének, hogy meghúzta a ravaszt, hiszen csak így tudhatták biztonságban saját magukat.

Simek Kitti nevét a kétezres évek elején ismerte meg az ország
Fotó: Kálmándy Ferenc / MTI

„Tizennégy évesen, épp annyi idősen szembesültem a teljes igazsággal, mint amikor Kitti meghúzta a ravaszt. Épp a tanáriba vittem be a naplót, amikor véletlenül meghallottam, hogy az ügy teljes hátterét elemezgetik. Ez segített megérteni, hogy a nővéremnek egyszerűen nem volt más esélye a menekülésre. Kitti így óvott meg attól, hogy később hozzá hasonló sorsra jussak. Nem vagyok híve az erőszaknak, de hálás vagyok Kittinek, hogy meghúzta a ravaszt” – mesélte a Blikknek Gertrúd, Kitti féltestvére, aki minden rosszindulatú pletykát cáfolt nővérével kapcsolatban.

„Én is hallottam a pletykát, miszerint Kitti valaha kirakatban táncolt, prostiként kereste a kenyerét, de ezt határozottan cáfolom. A nővérem a kezdetekben masszőr volt, majd egy kekszüzemben és legógyárban dolgozott. Most az élettársával, Richárddal közösen bérel egy olasz–magyar éttermet, ahol Kitti főként az adminisztrációval foglalkozik, de ha szükség van rá, beugrik felszolgálni is.”

Jogi egyetemre megy

Gertrúd nevelőszülei mindent megtettek azért, hogy a hányatott sorsú kislánynak boldog gyerekkora legyen. Még abban is támogatták, hogy a nővérével az interneten egyfolytában tartsa a kapcsolatot. Azt mondja, mindennek ellenére is büszke a testvérére, aki nem csak csodálatos édesanya, de hamarosan jogi hallgató is lesz.

„Hatodikos koromban nyáron Kitti eljött értem, repülőre ültünk és magával vitt Hollandiába. Kirándultunk, állatkertbe mentünk, strandoltunk a tengerparton, bejártuk az egész országot. Mindenben számíthattam rá. Skype-on még a házi feladat megoldását is elmagyarázta. Büszke vagyok és felnézek a nővéremre. Ő a légynek sem ártana. Kitti jólelkű, odaadóan neveli a kisfiát. Ráadásul szeptembertől újra iskolapadba ül, mert felvették a jogi egyetemre” - fogalmazott Gertrúd.





Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás