RETRO RÁDIÓ

Rövid időn belül megkapják a családok a támogatást





Harminc napon belül bírálják majd el az otthonfelújítási támogatásra benyújtott kérelmeket, és néhány nappal később meg is kapják a támogatás összegét az arra jogosultak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.12.
Novák Katalin otthonteremtési támogatások otthonfelújítás

Harminc napon belül bírálják majd el az otthonfelújítási támogatásra benyújtott kérelmeket, és néhány nappal később meg is kapják a támogatás összegét az arra jogosultak – jelentette ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Majd elmondta januártól a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét, maximum hárommillió forintig visszatéríti a kormány. A miniszter szerint sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel, mert nem kell hozzá költözni, és korábban még nem volt hasonló támogatás.

Kitért arra is, hogy a csecsemőgondozási díj (csed) júliustól a bruttó bér száz százalékra emelkedik, így az édesanyák a gyermek születését követő első fél évben többet keresnek majd, mint amikor még dolgoztak. A csed összege azoknak is emelkedik, akiknek július előtt születik meg gyermekük, és az új szabályozás életbe lépésekor igénybe veszik a juttatást – tette hozzá.

Novák Katalin a családvédelmi alaptörvény módosításáról úgy vélekedett: fontos leszögezni alapvető dolgokat, mint például, hogy a születési nemet nem lehet megváltoztatni, hogy az édesanya nő, az édesapa férfi, és hogy a házasság egy nő és egy férfi kölcsönös elhatározásán alapuló szeretetközösség. Ezek evidens dolgok, de sok helyen ezeket rengeteg irányból támadják – mondta a miniszter. Majd kiemelte: – A csed összegének emelése nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg is nagyobb megbecsülést jelent a nőknek.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Több otthonteremtési kedvezmény is életbe lép januártól:

  • az újépítésű lakások vásárlása esetén 27 helyett mindössze 5 százalékos áfát kell fizetni,
  • a CSOK-kal vásárolt új építésű otthonok vásárlásánál, az 5 százalékos áfát is vissza lehet igényelni,
  • a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási költségeinek a felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig
  • teljes illetékmentességet élvez mindenki, aki csokkal vásárol ingatlant,
  • a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a csok maximális, 10 millió forintos összege
  • közjegyzői díjak maximalizálása ingatlan vásárlása esetén




  • Ezeket olvastad már?
    Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

    Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

    Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

    Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

    „Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

    „Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

    Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

    Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás