RETRO RÁDIÓ

Fájdalom: egész Röszke gyászolja a koronavírusban elhunyt mentőst





November 17-én koronavírusban meghalt egy röszkei mentős, Hatvani Balázs. A férfi feleségét és három gyermekét hagyta hátra. A nehéz helyzetbe került családért a bajtársak mellett most sportolók is összefogtak, ugyanis a 47 éves férfi fiai rendkívül tehetséges kutyás futóversenyzők.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.27.
gyász

Múlt hét szerdán hirtelen csend lett a Csongrád megyei Röszkén és a mórahalmi mentőállomáson. A sofőrként dolgozó Hatvani Balázs tragikusan fiatalon, 47 évesen meghalt. A frontvonalban harcolt, és segítette a betegeket a járvány összes hullámában, mégis a koronavírus vette el az életét. Balázs családja – felesége, Andrea és három gyermekük, Barnabás, Eszter és Zalán – a tragédiával nemcsak a családfőt, férjet és édesapát vesztették el, hanem kilátástalan helyzetbe kerültek. Ugyanis a család vállát több hitel nyomja, ami most anyagi helyzetüket nagy veszélybe sodorta. A mentős bajtársak, élükön Gera Zsolt mentésirányítóval adománygyűjtésbe kezdtek, aminek köszönhetően 12 óra alatt több mint 2 millió forint gyűlt össze a család számára, akiknek összesen 8 millió forintos tartozásuk van. Mellettük az Északi Szánhúzó Kutyások Sportklubja jótékonysági kutyás sporteseményt és gyűjtést szervezett – írja a Bors.

Jó pár éve csatlakoztak hozzánk Balázsék, mivel a két fia junior kategóriában kutyás futóversenyzők, ráadásul igen szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Ezért magától értetődő volt, hogy mi is igyekszünk segíteni – mondta a Borsnak Dér Andrea, a kutyás sportklub elnöke. – A jótékonysági verseny hétfő estig tart, amin nemcsak ebbel futók, hanem kutyás terepkerékpározók – tereprollerezők – és túrázók is részt vehetnek. A minimum táv két kilométer. A nevezési díj a család számára felajánlott támogatás, a regisztráltak pedig emléklapban részesülnek – mesélte Andrea, majd kiemelte, eddig több mint 150-en indultak az eseményen. – Szeretnénk egy nagyobb összeggel támogatni a családot, mert Balázs azért vett hitelre egy nagyobb autót, hogy a család a kutyusokkal együtt minél több versenyen részt vegyen. Bízunk benne, hogy a két fiú nem fog kiesni a sportklub közösségéből, mi nem szeretnénk elengedni őket. Igyekszünk segíteni, hogy továbbra is részt tudjanak venni a versenyeken. Ráadásul a fiúk is azt mondták, hogy a közelgő Mikulás-kupán édesapjuk emlékére szeretnének versenyezni – tette hozzá Dér Andrea.
Aki segíteni szeretne a Hatvani családon, az alábbi számlaszámon keresztül teheti meg. Név: Északi Szánhúzó Kutyások Sportklubja, Számlaszám: 11703006-20035190. A megjegyzésbe tüntessék fel: Hatvani Balázs. A sportklub a támogatásokat a sportesemény után juttatja el a család részére.





Ezeket olvastad már?
400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Berúgja az ajtót a hideg, brutális, ami ma ránk vár

Berúgja az ajtót a hideg, brutális, ami ma ránk vár

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás