RETRO RÁDIÓ

Balfácán bűnöző! Otthagyta a lopott holmit a lerészegedett betörő Budapesten





Az alkohol törte derékba egy Pest megyei rabló sikeres portyáját: az illető ugyan simán beosont egy családi házba és összerámolta az összes értéket, de egy liter tömény aztán alaposan keresztülhúzta a számítását.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.08.29.
balfék besurranó

Az év pancsere vagy inkább piása címre is bátran pályázhatna az a besurranó, aki egy Pest megyei családi házba tört be a közelmúltban. Az illető mesterterve az elején működött is, ugyanis míg a családtagok aludtak, ő beosont a házba, és ahogyan a nagykönyvben meg van írva, minden értéket összegyűjtött, amit csak talált. A holmikat ezután egy hatalmas zsákba pakolta, és mikor ezzel végzett, lement a garázsba, hogy onnan is magához vegyen ezt-azt. Igen ám, de ekkor megpillantotta a lenti, csábító hűtőt, ami kinyitva még vonzóbbá vált, az ugyanis rogyásig volt alkohollal.

Úgy berúgott a tettes, hogy otthagyta a lopott holmikat Fotó: Bors

A tolvaj bizonyára úgy gondolta, hogy a szesztől roskadozó hűtő égi jel lehet, így a háziak legnagyobb szerencséjére úgy döntött: ott helyben megünnepli a sikeres portyát. Ezért fogta magát, és a házban esett neki a családi töménykészletnek, amiből először csak egy-, majd még egy félliteres üveggel benyakalt. Az addigra már nyilván módfelett kapatos betörő itt veszíthette el a fonalat, ugyanis miután megitta a piát, mint aki jól végezte dolgát, hazaindult – csakhogy a gondosan összekészített zsákmánya nélkül, amit az alkoholmámorban fetrengve úgy, ahogy volt, otthagyott a garázsban.

A tulaj természetesen sokkot kapott, mikor meglátta, hogy valaki felforgatta a lakását, azonban még jobban meglepődött, mikor a garázsba rohanva minden értékét hiánytalanul megtalálta.

„Nagyon megrémültem, amikor megláttam, hogy betörtek. Miután szétnéztem, lementem a garázsba, ahol meglepve láttam, hogy ott van minden értékem bezsákolva, a földön pedig két üres üveg tömény alkohol” – mesélte a Borsnak a házban élő középkorú asszony, aki döbbenetében azt sem tudta, mit reagáljon az abszurd helyzetre.

„Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Úgy gondolom, az egy liter töménytől úgy berúgott a betörő, hogy ottfelejtette a zsákmányát” – vélekedett a tulaj, aki – mivel minden értéke meglett – feljelentést sem tett az ügyben.

 





Ezeket olvastad már?
Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás