RETRO RÁDIÓ

Repülő mérőszalag, betört szélvédő, kocsirúgdosás, farúddal való verekedés - mindez Budán





Igazi autós hajsza zajlott Budapesten, a teljesen megvadult a sofőr a legvégsőkig is elment.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.13.
XII. kerület autós üldözés

Abszurd esetről számolt be a Budapesti Autósok Közösségének portálja: egyik olvasójukat utcákon keresztül üldözte és bántalmazta egy autós azért, mert állítólag a sofőr nem kért bocsánatot.

Az áldozat beszámolója szerint az eset a BAH-csomópontnál kezdődött, ahol feltehetőleg későbbi támadója elé parkolt le. Mikor újra autóba ült, a másik sofőr üldözni kezdte, előbb a Petőfi laktanyánál nekiment, majd mikor a Sasadi úton megálltak a piros lámpánál, a férfi kiszállt és belerúgott az áldozat autójába, majd a következő pirosnál már az ajtót rugdalta, a szélvédőt pedig berepesztette úgy, hogy hozzávágott egy mérőszalagot.

Nincs bocsánat

A következő kereszteződésnél is folytatódott a harc, ekkor már az áldozat állta el támadója útját, mire a férfi egy farúddal kezdte el verni a sofőrt. Az illetőnek azonban sikerült megszereznie támadója rendszámtábláját és az elhajított mérőszalagot, ám nem sokkal később a férfi, ezúttal már gyalogosan visszatért, feltépte a kocsi ajtaját, és erőszakkal elvette a bizonyítékokat. Mikor az áldozat megkérdezte, hogy mindezt miért tette, a férfi csak annyit válaszolt: mert nem kért bocsánatot tőle.

Az ügyben rendőrségi feljelentés történt, a támadót elfogták.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás