RETRO RÁDIÓ

Brutális emberölési kísérlet miatt bukott le a budapesti kettős gyilkos





Több gyilkossággal is gyanúsítanak egy férfit, aki akkor került rendőrkézre, amikor megkéselte barátját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.16.
a nap elfogása

Barátjával egy helyiségben aludt Angyalföldön az az 54 éves férfi, aki arra ébredt, hogy barátja L. László késsel a kezében ráugrik és mellkason szúrta. A férfi lerúgta magáról támadóját és elmenekült, de életveszélyes sérüléseket szenvedett. L. Lászlót gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt – ismertette a Budapesti Rendőr-főkapitányság videónyilatkozatban.

Újra lecsapott a kettős gyilkos de az áldozat kicsúszott a kezéből (Képünk illusztráció/Pixabay)

A rendőrség feltérképezése alapján a férfi három másik ügyhöz is köthető: a gyanú szerint tavaly júliusban a XIII. kerületi Béke téren megvert egy 37 éves férfit, aki emiatt nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, 2020 májusában 21 szúrással megölt egy 29 éves férfit, majd eltulajdonította értékeit, 2017-ben pedig a VIII. kerületben egy 65 éves férfit vert meg, aki a kórházba szállítása után meghalt.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás