RETRO RÁDIÓ

Rendőrautók karamboloztak Budapesten, egy rendőrt kórházba szállítottak - Fotók!





Négy jármű ment össze, az egyik egy kerítésnek ütközve állt meg.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.12.30.
Baleset a fővárosban

Rendőrautók karamboloztak szerdán Budapesten, az Istenhegyi úton.

Ütközésben összetört személygépkocsik, köztük két rendõrautó Budapesten, az Istenhegyi úton - MTI/Lakatos Péter

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az említett helyszínen négy jármű ütközött: két rendőrautó és két másik gépkocsi. Közölte, személyi sérülés nem történt, de egy rendőrt a mentők kórházba vittek megfigyelésre.

A balesetben összesen négy jármû ütközött, két rendõrautó és két másik gépkocsi - MTI/Lakatos Péter

Az MTI helyszínről származó információi szerint a két rendőrautó megkülönböztető jelzést használt, amikor a baleset bekövetkezett, egyelőre ismeretlen körülmények között. A helyszínen készült fotókon az látszik, hogy az egyik rendőrautó egy kerítésnek ütközve állt meg.

Személyi sérülés nem történt, de egy rendõrt a mentõk kórházba vittek megfigyelésre - MTI/Lakatos Péter

 





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás