RETRO RÁDIÓ

Rendőr volt a vadász, aki meglőtt egy 14 éves hajtót





Az ügyészség vádat emeltek a rendőr ellen, aki még 2018-ban egy borsodi vadászaton meglőtt egy kiskorú hajtót.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.23.
baleset

Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta: a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a rendőr ellen a Kazincbarcikai Járásbíróságon.

A férfi 2018 novemberében egy vadásztársaság által szervezett társas vadászaton vett részt 13 vadásztársával és két hajtóval egy borsodi dűlőben.

A zsákmányejtés során a vadászok és a hajtók egy vonalban haladtak, majd amikor egy cserjés dombra értek, a sort már nem tudták fenntartani és a vádlottól jobbra haladó - 14. életévét betöltött - kiskorú hajtó lemaradt. Ekkor a férfi egy nyulat próbált meg elejteni, ami a hajtó felé menekült.

A 33 éves rendőr sörétes vadászfegyverével a domb lejtős irányába a magas fűvel és bokrokkal benőtt terület felé lövést adott le, ami eltalálta a tőle 39 méterre lévő, láthatósági mellényt és élénk színű sapkát viselő kiskorú hajtót. A kamasz bal alkarjába, bal és jobb combjába, továbbá lábszárába összesen hat sörétlövedék fúródott, amelynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádirat szerint a vadász több ponton is megszegte a vadászatra vonatkozó szabályokat, így többek között azt, amely szerint csak akkor szabad lövést leadni, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismerte és a lövéssel mások életét, testi épségét nem veszélyezteti. Tilos a hajtók között kitörő vagy a vadászok vonalán átfutó vadat célozva követni, tilos a vadászlőfegyverrel dombélről völgy felé lőni, és a lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés - tette hozzá a főügyész.

Keresztes Imre tájékoztatása szerint a nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést szabjon ki.





Ezeket olvastad már?
Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás