RETRO RÁDIÓ

Pozsonyi autóbaleset: a szlovák sportéletben ismert férfi okozta a tragédiát - Videó!





Vasárnap késő este hajtott egy buszmegállóba az a sofőr, aki ezzel öt ember halálát okozta, akik között egyetemi hallgatók voltak. Eközben előkerült a térfigyelő kamera felvétele is.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.04.
szörnyűség

Újabb részletek derültek ki a vasárnapi pozsonyi balesetről, amikor Pozsony óvárosában egy autó hajtott egy buszmegállóba, ahol több ember várakozott. A tenyek.hu megtudta, a balesetet egy térfigyelő kamera is rögzítette. A tvnoviny.sk által közzétett videón jól látható, ahogy egy autó brutális tempóval repül a buszra várakozók közé.

 

A helyszínen négyen meghaltak, két embert pedig életveszélyes megsebesültek. Hétfőn egyikük azonban a kórházban belehalt sérüléseibe, a 21 éves nő a szerencsétlenség ötödik áldozata. Egy ember továbbra is az életéért küzd.

Hamran István, Szlovákia országos rendőrfőkapitánya közölte, a sofőrnél 1,6 ezrelék véralkoholt mértek, ráadásul többszörösen túllépte a sebességkorlátozást.

Az közismert férfit letartóztatták, fia még kórházban van

Az is kiderült, hogy a volán mögött a helyi sportéletben közismert Dušan Dědeček, a szlovák siketlimpiai bizottság főtitkára ült, sőt fia, Lukáš is mellette utazott a tragédiakor. Őt súlyos sérülésekkel kórházban ápolják, apját pedig letartóztatták.

Egyetemi hallgatók is voltak a halálos áldozatok között, sőt volt olyan is, aki hétfőn ment volna először iskolába – számolt be a TV Noviny.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás