RETRO RÁDIÓ

Pofátlan átverés! Így csapja be az embereket egy aranyfelvásárló cég





Elképesztő magas áron kínál aranyfelvásárlást egy terézvárosi cég, mindezt egy körúti valutaváltó helyiségben - tudta meg a Metropol egyik olvasójától. Kiderítettük: a cég nem, hogy nem szerepel a cégjegyzékben és szabálytalanul használja a nemzeti szót megnevezésében, de már nyomozás is indult ellene.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.26.
átverés

Az ügyben többen is érintettek lehetnek, hiszen a pandémia óta sokan nyúltak a családi aranytartalékhoz. Vélhetően ezt próbálta meglovagolni az a cég is, amelyik átverhette az embereket.

Fotó: Metropol

“Hasra ütve, mondott egy összeget”

– Nagykereskedésből származó vadonatúj arannyal tértem be a valutaváltóba – panaszolta olvasónk, aki nem járult hozzá nevének közléséhez. Mint mondta: – egy eléggé laikusnak tűnő férfi, hosszas vizsgálódásba kezdett, közben súlyos szakmai hamisságokat állított. Számomra megdöbbentő volt, hogy belereszelt abba az új aranyba, amit bevittem. Osztott szorzott, majd láthatóan hasára ütve mondott egy olyan összeget, amitől dobtam egy hátast – mesélte. Olyan alacsony árban akarta felvásárolni, ami még a használt aranyért is kevés. A meghirdetett 19.990 forint helyett, 14.990-at adtak, mondván: a 19 ezer a bruttó összeg.

Összefutottak a szálak

Lapunk “nyomozásba” kezdett az ügy kapcsán. Újságírónk arról értesült, hogy a nemzeti szó használata jogköteles, magán cég nem használhatja, mint cégnév. Közben, egy másik, magát meg nem nevező olvasónk is jelezte felénk, hogy korábban ő is beszélt a cég ügyintézőjével. Arról érdeklődött milyen lehetőségei vannak arra, hogy beadhassa értékeit: – az illető nagyon segítőkész volt, sőt ragaszkodott a személyes találkozóhoz. Állította, hogy ők egy hivatalos üzlethelyiség, pénzváltással is foglalkoznak, mi több, a Magyar Nemzeti Bank a felügyelő szervük – nyilatkozta.

A Metropol kérdésére egy gazdasági jogász megerősítette, hogy a cég nem létezik. Érdekesség, hogy a napokban a „társaság” közösségi oldalán egy közleményt adott ki. „A cég neve illetve tevékenysége, semmilyen módon nem függ össze Magyarország Kormányával” – írták, vélhetően tehát itt összefutottak a szálak.

 

A hatóság nyomozást indított az ügyben

Érdeklődésünkre a Kormányhivatal nemesfémhitelesítéssel foglalkozó főosztálya arról tájékoztatott, hogy több bejelentés is érkezett hozzájuk a céggel kapcsolatban, a vizsgálat jelenleg is folyamatban van.

Növekedni fog az arany ára

Szakértők szerint 2021 első félévében a tavalyi árnál is magasabbra lőhet ki az arany. Jelenlegi jegyzése 1900 (558 ezer forint) dollár körüli szinten áll. Előrejelzések szerint, a nemesfém tőzsdei ára az unciánként 2300 dolláros (676 ezer forint) szintig is növekedhet. Magyarországon soha nem látott érdeklődés mutatkozik a befektetési aranytömbök iránt. Ez érthető, hiszen a koronavírus okozta gazdasági bizonytalanságban, mint minden hasonló esetben, az aranyat klasszikus menekülőeszközként tartják számon. Az elmúlt hónapokban sokan döntöttek úgy, hogy nemesfémbe helyezik megtakarításaikat, ez pedig az árak felfutásában is érezhető volt.

 

 





Ezeket olvastad már?
Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

„Azt hittük, hogy káprázik a szemünk” - tavaszi Mikulás járja Újbudát

„Azt hittük, hogy káprázik a szemünk” - tavaszi Mikulás járja Újbudát

Baltimore-i hídszerencsétlenség: szomorú fordulat, újabb holttesteket találtak

Baltimore-i hídszerencsétlenség: szomorú fordulat, újabb holttesteket találtak

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás