RETRO RÁDIÓ

„Ha meggondolja magát, majd megerőszakolom” – pedofil lehet a francia sztárzsoké





A francia lovassport kiválósága, a 28 éves Pierre-Charles Boudot ellen 2021 februárjában tett feljelentést egy 22 éves francia nő, aki azzal vádolja a zsokét, hogy megerőszakolta őt egy Chantilly-ban lévő lovardában



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.19.
gyomorforgató

A fiatal nő a lovarda területén, a lovasok által rendezett bulin vett részt, ahol mindenki az alkohol és a ketamin (a lovak fájdalomcsillapítására is használt kábítószer) hatása alá került – számolt be az Origo.

Ebbe a buliba érkezett meg Boudon is, aki a vád szerint a parti után megerőszakolta a nőt, akivel egyébként korábban már szexuális kapcsolatban álltak.

A nemi erőszakkal kapcsolatos nyomozás során a zsoké mobiltelefonját és sms-forgalmát is vizsgálták a hatóságok, és a digitális tartalmak átkutatása közben nagy mennyiségű pornográf üzenetet és fotót találtak a rendőrök, de ami a legmegdöbbentőbb, hogy kiskorú gyermekeket ábrázoló pornográf felvételeket is.

A zsoké vesztét a nemi erőszak ügyében azok az üzenetek okozhatják, amelyeket a férfi a barátaival váltott, s amelyek – ugyan nevek említése nélkül – arról szóltak, hogy „ha ismét lefeküdnék vele, de ő meggondolja magát, akkor majd megerőszakolom”.

A gyanúsított zsokét 50 ezer eurós óvadék ellenében egyenlőre szabadlábra helyezték, ellene a nyomozás a nemi erőszak és a pedofília gyanúja miatt is folyamatban van.

Pierre-Charles Boudot jelenleg a galopp zsokék világranglistájának 9. helyét foglalja el. Karrierje során olyan versenyeken tudott győzni, mint például a Prix de l'Arc de Triomphe, vagy éppen az angliai Coronation Stakes és a Queen Elizabeth II Stakes.





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás