RETRO RÁDIÓ

Élet és halál között lebeg egy 5 éves kislány, borzalmas mi történt vele





A család kocsijában utazott két kisgyermek is, amikor egy részeg durván beléjük hajtott. A kislány életveszélyes állapotban került kórházba, ahol kómába esett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.13.
baleset kóma Életveszély kislány

Borzalmas tragédia történt egy ötéves kislány családjával az amerikai Kansas City városában. A tragédia csütörtök este 9 óra után következett be, miután egy Chevrolet impala sofőrjének kifogyott a benzinje és kénytelen volt lehúzódni az úton. Azonnal tárcsázta rokonait, hogy segítséget kérjen, akik hamar meg is érkeztek egy Chevrolet Traver-sel.

Csakhogy miközben éppen feltöltötték az Impala tankját, addig egy száguldozó autós belehajtott a leparkolt Traversbe. A terepjáró hátsó ülésén ült egy 4 éves kislány és az 5 éves Ariela is. A fiatalabb gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett és nem került életveszélybe, még Ariela agyvérzést szenvedett és felduzzadt az agya. Kritikus állapotban szállították kórházba és azóta sem ébredt fel a kómából.

Mint kiderült a balesetet okozó járműben a Kansas City Chiefs segédedzője, a 35 éves Britt Reid ült, aki vezetés előtt 2-3 pohár alkoholt ivott. A férfi számos sérüléssel vitték kórházba. Állítólag éppen a floridai Tampába utazott a Super Bowl miatt. Sőt enyhén árasztotta magából a pia szagot - írj a Crime Online.

Az öt éves kislány továbbra is kórházban van, géphez kötve, kómában. Családja, hogy minél tovább tudják biztosítani kezelését egy Go Found Me gyűjtést szerveztek.

 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás