RETRO RÁDIÓ

Óriási aszteroida tart felénk, megvan, mikor éri el a Földet





Az év legnagyobb aszteroidája egyre közelebb ér a Földhöz, a szakértők potenciálisan veszélyes kategóriába sorolják.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.15.
Aszteroida

Az év legnagyobb aszteroidája halad el a Föld közelében március 21-én. A 2001 FO32 jelzésű meteorit a potenciálisan veszélyes kisbolygók kategóriájába tartozik, de a NASA szerint nem jelent veszélyt az emberiségre — írja a Player.hu.

Március 21. lesz a nagy nap (Fotó: Pixabay)

100 év múlva jön a következő

A közel egy kilométer átmérőjű égitest óránként 124 ezer kilométeres, szupergyors sebességgel száguld el bolygónk mellett nagyjából 2 millió kilométerre, vagyis legközelebbi pontján is ötször olyan távol lesz a Földtől, mint a Hold.

Egy közepes erősségű távcsővel a déli féltekén és az északi félteke alacsonyabb szélességi köreiben az amatőr csillagászok is láthatják az aszteroidát, amelynek látogatása a NASA szerint kivételes lehetőséget nyújt a hivatásos csillagászoknak az égitest tanulmányozására.

Az elkövetkező 100 évben egyetlen nagyobb ismert aszteroida sem fog becsapódni a Földön, és minimális az esélye annak, hogy a jövőben felfedezendő kisbolygók bármelyike is kárt okozna bolygónkban.





Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás