RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: „velünk még a kommunisták se bírtak!”





A Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél tartott október 23-i nemzeti ünnepségen Orbán Viktor beszédében kiemelte: „nem szokványos helyszín ez, tizenöt évvel ezelőtt, ezekben a percekben, itt az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen”.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.25.
Békemenet

„Az egyik oldalon a könnygázgránát, gumilövedék, a vipera, azonosító nélküli egyenruhák és a vízágyúk. A másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, amelynek ötven év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel meg este”– mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök 1956-ról úgy fogalmazott:

„Mi, magyarok jól döntöttünk, protestáltunk, felegyenesedtünk, fellázadtunk és harcoltunk”

„Szabadság a rabsággal szemben, függetlenség a megszállás ellen, magyar hazafiak a kommunisták ellenében” – folytatta a kormányfő, aki szerint arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor „mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában.”

Orbán Viktor a 2021-es Békemeneten elmondott beszéde közben Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: Metropol/Markovics Gábor

A baloldalról szólva elmondta: hazugságok árán jutottak hatalomra, adócsökkentéssel szédítettek, aztán adókat emeltek, kórházi napidíjat, vizitdíjat vezettek be, egekbe emelték a rezsiárakat. Elvették a 13. havi nyugdíjat és eltörölték a családtámogatásokat. Összejátszva a nemzetközi bankvilággal, devizahitelek csapdájába csalták családok százezreit.

Az országot kiárusították, mindent eladtak a külföldieknek, majd csődbe vitték az egész országot.

 

Együtt a legvastagabb falon is átmegyünk! Fotó: Facebook

„Amikor pedig felemeltük a szavunkat, könnygázzal, gumilövedékkel és lovasrohammal válaszoltak. Szemeket lövettek ki, védtelen nőket és idős embereket ütöttek gumibottal” – fogalmazott Orbán Viktor.

„Lassan mondom, hogy mindenki megértse: soha nem fogjuk elfelejteni nekik” – szögezte le kormányfő.

„A Jóisten igazságos volt. Azt kapták büntetésül amit mi kaptunk jutalmul. A kétharmados győzelmet és elsöpörtük a szocialista Magyarországot”– mondta a miniszterelnök, aki arról is beszélt, hogy évek kellettek hozzá, de talpra állították Magyarországot.

A Békemeneten megjelent felvonulók tömege Fotó: Metropol/Markovics Gábor

A kormányfő kifejtette: „lerúgtuk magunkról a devizahiteleket, letörtük az adókat, egymillió új munkahelyet hoztunk létre és eljutottunk odáig, hogy jövőre a minimálbér is nagyobb lesz, mint az átlagbér volt a szocialisták idején. Visszaszereztük a közműcégeket és másfélszeresére növeltük a nemzeti vagyont. Megadóztattuk a multikat, megvédtük a családokat, és egész Európában a legalacsonyabbra vágtuk vissza a rezsiköltségeket. A 13. havi nyugdíjat visszaépítjük, jövőre nem kell adót fizetniük a munkából élő fiataloknak, a gyermeket nevelő családok pedig visszakapják az idén befizetett adójukat” – mondta a miniszterelnök.

Pataky Attila, Nagy Feró és Fásy Ádám is részt vett a felvonuláson Fotó: Metropol/Markovics Gábor
Olasz és lengyel szimpatizánsok is csatlakoztak a Békemenethez Fotó: Metropol

Ideje lenne, hogy Brüsszelben is megértsék: „velünk még a kommunisták se bírtak!” - fogalmazott Orbán Viktor.

„Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát. Mi vagyunk azok, akik '56-ban meglékelték a világkommunizmust és mi vagyunk azok, akik kiütötték az első téglát a berlini falból” – mondta Orbán Viktor.

 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás