RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Csak a szülő dönthessen saját gyermeke neveléséről





A miniszterelnök a Kossuth Rádióban fejtette ki, ki dönthet a gyerekek neveléséről Magyarországon.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.07.02.
interjú

Mi itt vagyunk, ez a mi otthonunk, ez a mi hazánk, itt a magyar emberek fogják eldönteni, hogy hogy és miképpen neveljük fel a gyerekeinket” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában.

Hangsúlyozta: nehéz kérdés gyereket nevelni, ráadásul pubertáskorban a legnehezebb, amikor a szexuális viselkedésmód, társadalmi viselkedés kialakul.

Az ember nem tetszik mindenkinek, időnként csalódások érik, de arra nem az a válasz, hogy arra agitáljuk őket, hogy változtassanak nemet, hanem az, hogy hogyan próbáljanak együtt élni azzal az adottsággal, fizikai, szellemi adottsággal, amivel rendelkeznek, és így megtalálni a helyüket a felnőtt világban” – mondta a kormányfő. Szerinte ez nagy kihívás a szülőknek, az iskoláknak is. „Nem akarjuk, hogy bárki ebbe beleszóljon rajtunk kívül” – jelezte.





Ezeket olvastad már?
Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás