RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Európa tüdőn lőtte magát a szankciókkal! Két nagy csata lesz, a munkahelyekért és az elviselhető energiaárakért – Videó!





A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.07.15.
interjú

 

Orbán Viktor arról beszélt: Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába. Hozzátette: ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de legalábbis az európai gazdaságban, és ennek része az energiaárak emelése. Szerinte most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk. A kormányfő két nagy csatát valószínűsített: szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép. Két nagy csata lesz, a munkahelyekért és az elviselhető energiaárakért – Fotó: Shutterstock Hangsúlyozta: Magyarországon most még munkaerőhiány van, de azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája, hogy azt becsülje meg és tegyen meg mindent azért, hogy meg is tudja tartani, mert a következő hónapokban már európai gazdasági visszaeséssel kell számolni.

Orbán Viktor: Az európai gazdaság tüdőn lőtte magát

Még most munkaerőhiány van Magyarországon, de mindenki becsülje meg az állását, mert a következő hónapokban recesszióra kell számtani Európában, és ez az állások elvesztéséhez vezethet” – mondta Orbán. „. Brüsszelben be kéne látni, hogy a szankciós politika az ellenkezőjét okozta, mert az európaiaknak fáj jobban, és nem haladunk a háború lezárása felé. Most már látszik, hogy az európai gazdaság tüdőn lőtte magát” – tette hozzá.

Itt vannak a legfontosabb intézkedések

Nálunk lesz energia, de nagyon drágán” – mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, elrendelte egy operatív törzs felállítását, amelynek az energia-veszélyhelyzet végrehajtása a felelőssége. Növelni kell a kitermelést, míg a külügyminiszternek 700 millió köbméter gázt kell beszereznie. Elrendelték a lignittermelés fokozását, és a Mátrai Erőműben újraindul két blokk. A rezsicsökkentés megtartása érdekében hozzá kellett nyúlni az átlag feletti fogyasztáshoz, és afelett piaci árat kell fizetni. „Ha nem így tennénk, akkor a teljes rezsicsökkentést meg kéne szüntetni” – mondta Orbán.

„Meg akarjuk védeni a rezsicsökkentést”

Orbán Viktor elmondta, Magyarország nehezebb helyzetben van, mint a gazdag Nyugat, mert nálunk a teljes rezsihányad kifizetése jóval nagyobb része a teljes fizetésnek, mint Nyugaton. Éppen ezért kellett korábban bevezetni a rezsicsökkentést. Orbán Viktor bírálta a baloldali ellenzéket, és úgy értékelt: a választási kampányban bebizonyították, hogy nem lehet rájuk bízni az ország vezetését, háborús körülmények között pedig végképp nem. Hozzátette: a választást elvesztették és eddig „csendben ültek”, most azonban, hogy itt az első olyan intézkedés, amelynek vannak olyan érintettjei, akiknek ez fáj, akik ellenzik ezeket a kormánydöntéseket, a baloldal „fölül” erre a hullámra. Szerinte ez a jövőben is így lesz, bármilyen intézkedés, amely megkérdőjelezhető és vitatható, arra a baloldali ellenzék fel fog ülni, és megpróbál hangulatot kelteni a kormányzás ellen, mert politikai hasznot akar ebből húzni. Kijelentette: ezt nagyon rossz politikának tartja, mert miután háborús állapotok vannak, az összefogás a megoldás. Ezért arra kérte a katásokat és a rezsicsökkentéssel működő háztartásokat, hogy értsék meg azt, ami most történik és segítsenek abban, hogy egy ilyen háborús helyzetben az ország működőképességét, az emberek életszínvonalát, munkahelyét, a nyugdíjakat meg tudják védeni. Fotó: Shutterstock

Magyarország az elejétől fogva ellenezte a szankciós politikát

„A háborús árak mellett nem fér bele, hogy mindenki rezsicsökkentett árat fizessen – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: Manfred Weber gázelvételi ötlete rosszabb, mint a kommunisták. Magyarország az elejétől fogva ellenezte a szankciós politikát. Ha így megy tovább, akkor ki fogják nyuvasztani az európai gazdaságot – fogalmazott a miniszterelnök. „Tűzszünetet, majd békét kell kötni Oroszországgal. Brüsszelben újra kell értékelni a helyzetet – mondta a kormányfő.

A nyugdíjrendszer miatt nem fért bele a kata

Jó és szükséges döntés volt a kata átalakítása” – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök azt is kifejtette, hogy 2012-ben ő is részt vett a kata kidolgozásában. Mint mondta, egyszerű és kezelhető adóformát akartak létrehozni a lakossági szolgáltatóknak. „Az elején nem is volt baj, mert a kkv-k 90 százaléka mindig csak magánszemélyeknek számlázott. A cégek rájöttek arra, hogy nekik jobb, ha az emberek katába mennek. Így 450 ezerre szaladt ennek a száma, és ebből 300 ezer egy cégnek számláz. Még ez is belefért volna, ha nincsen háború – mondta. Kijelentette: ez így nem fér bele, főleg a nyugdíjrendszer miatt. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a mostani háborús helyzetben nem fér bele a 450 ezer katás, csupán 50-100 ezer. Többféle adózási forma van, és ezeket lehet választani. Szeptember 25-ig tudnak nyilatkozni az érintettek arról, melyik adónemet választják. Megjegyezte, hogy a baloldal erősen kritizálta a katát a bevezetésekor. A baloldal korábban bebizonyította, hogy nem lehet rájuk bízni az országot, most vannak olyan döntések, amikkel sokan nem értenek egyet, és erre a baloldal fel fog ülni. „Most az összefogás felé kell mennünk. Mindenki segítsen abban, hogy a háborús helyzetben meg tudjuk védeni az országot” – tette hozzá.

Aláírják a határvadász egységekről szóló rendeletet

A miniszterelnök elmondta, a hadseregnek van egy veszélyhelyzeti állapota, és a hadsereget most mozgósítani kell. A következő napokban a hadsereg számára pluszforrások kerülnek a határ védelme érdekében. A déli határt már nem lehet a hadsereggel megoldani, és a rendőrök sem bírják már sokáig – tette hozzá. Ha az EU nem támogatná a migrációt, akkor már nem lenne migrációs probléma sem – mondta. Ma délután aláírja a határvadász egységek felállításáról szóló rendeletet. Az ő fizetésük feljebb tolja a katonák és a rendőrök fizetését.





Ezeket olvastad már?
Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás