RETRO RÁDIÓ

Kiderítették, ennyivel véd jobban az oltás, mint a fertőzésen való átesés





Több kutatás is bizonyítja, hogy az mRNS-vakcinák a természetesen szerzett védettséghez képest akár a tízszeresére is növelhetik a szervezetben az antitest szintjét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.14.
kutatás

Az amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója, dr. Anthony Fauci vizsgálati adatokra hivatkozva állítja, hogy a vakcinák jóval erősebb hatást érnek el, mint az immunrendszer. A tudós szerint több tanulmány is bizonyítja, hogy az általuk vizsgált Pfizer és a Moderna mRNS-vakcinák megfelelő védelmet nyújtanak a világban jelen lévő vírusvariánsokkal szemben is. Ezen kívül jelentősen növelik az esetlegesen meglévő természetes védelmet is.

Dr. Anthony Fauci fontos megállapításra jutott (fotó: AFP)

„A vakcinák - legalábbis a most fókuszban lévő SARS-CoV-2 esetében - jobban teljesítenek, mint a természetes immunitás. A korábban fertőzésen átesetteknél az oltás nagymértékben megerősíti az immunválaszt” - magyarázta a szakember. Egy friss kutatás kimutatta, hogy az mRNS-vakcinák második dózisa után a vizsgáltak antitestszintje akár tízszer is magasabb volt, mint azoké, akiknek a szervezete a természetes módon fejlesztette ki a védelmet.

Kijelenthető tehát, hogy védőoltások nagyobb ellenálló-képességet biztosítanak a vírusvariánsokkal szemben, mint amennyit egy lezajlott betegség adhat.

Azok, akik korábban átestek a koronavírus-fertőzésen, arról számolnak be, hogy az mRNS-vakcina felvétele után úgy tapasztalták, hogy immunválaszuk drámai módon „feljavult” és erőteljesebb lett.





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás