RETRO RÁDIÓ

„Ha az embert kővel hajigálják, lépcsőt kell belőle építeni” – így emlékezett meg Orbán Viktor az Összetartozás napján





A Nemzeti Összetartozás Napján Orbán Viktor miniszterelnök is megemlékezett a magyar nép küzdelmeiről.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.04.
egy vérből valók vagyunk

A kormányfő Facebook-oldalára posztolt egy videót, néhány útravaló szóval:

„Június 4. Ketten a tizenötmillióból” – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán közzétett képhez.

A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában a 101 évvel ezelőtt aláírt trianoni diktátumról azt mondta, hogy a nemzeti összetartozást tekintve jobban állunk, mint 11 éve. Az országvesztés napjából a nemzeti összetartozás napját próbáltunk csinálni – tette hozzá. Akiket elszakítottak tőlünk, azok lélekben velünk maradtak. A nemzeti összetartozás gondolata erősebb, mint a korábbi évtizedekben. Nem akarunk úgy élni, hogy örökre vesztésre ítélt nép legyünk – mondta Orbán Viktor.

Mi nem ellenfeleket, hanem barátokat gyűjtünk

Kiderült, hogy a szomszédaink is a sikert és az erőt respektálják, és mióta megerősödtünk, azóta sikerült javítani a kapcsolatainkat a többi néppel. Minden Kárpát-medencei népnek kalkulálnia kell a magyarokkal” – tette hozzá. Orbán Viktor elmondta, hogy jó a szerbekkel, a horvátokkal, a szlovénekkel, a szlovákokkal a kapcsolatunk. Mi nem ellenfeleket, hanem barátokat gyűjtünk, de az utóbbi sem könnyű – fogalmazott.





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás