RETRO RÁDIÓ

Nem nyitott neki ajtót, ezért egy baltával akart bejutni volt feleségéhez a dühös férfi





A bejárati ajtó kisablakait betörte és életveszélyesen megfenyegette a nőt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.21.
erőszak

A gyanú szerint a 41 éves férfi előbb bemászott volt párja ingatlanjára, majd egy baltával szétverte a bejárati ajtót és közben többször megfenyegette az asszonyt.

A rendőrségre egy polgári nő tett bejelentést 2021. február 20-án 19 óra körül arról, hogy a volt férje bemászott a családi házának kertjébe és őrjöngni kezdett. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, megbilincselték a feldúlt férfit, majd előállították a rendőrőrsre. Mint kiderült, a polgári lakos féltékenysége miatt jelent meg a sértettnél, azonban amikor a nő nem engedte be a házba, dühöngni kezdett és többször megfenyegette volt párját. A kertben magához vett egy baltát és azzal a bejárati ajtón lévő kisablakok nagy részét betörte, majd az egyiken keresztül bedobta a fejszét a házba. Ámokfutása közben többször életveszélyesen megfenyegette az asszonyt.

Gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a 41 éves férfit, aki részletes beismerő vallomást tett. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság zaklatás, valamint felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.





Ezeket olvastad már?
„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás